Létrehozva: 2017.10.27.

Lecsapnak a temetőjárók üresen hagyott lakására a betörők!

A bûnözõk is számon tartják a halottak napját. Értékeink nemcsak a temetõben vagy az odautazás alkalmával vannak veszélyben, hanem az otthonunkra is vadásznak ilyenkor a betörõk. November elején sokkal több lakást rabolnak ki. Viszik, amit találnak!

A közhiedelemmel ellentétben, nem elsősorban a sírok vannak veszélyben halottak napja környékén, hanem éppen az otthon maradt értékek! A biztosítók azt tapasztalják, hogy hallottak napja környékén jóval több a lakásbetörés is.

Tizenöt perc alatt felmérik, érdemes-e betörni

Sokan elutaznak ilyenkor, mi több, ezt hírül is adják. Főleg az elhagyatott területek házai és a földszinti, rács nélküli lakások vannak veszélyben. Ezért jövő héten nemcsak a nagyvárosokban, hanem a kisebb vidéki településeken is járőröznek majd a rendőrök. Gilyén Ágnes a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője figyelmeztet: nem szabad utazásról posztolni a Facebookon, hiszen a betörők könnyen kifigyelik, ki nincs otthon. Érdemes megkérni egy szomszédot, barátot, hogy nézzen rá a lakásra, gyújtson lámpát, szellőztessen.

Ne felejtsük el bekapcsolni a riasztót, a mozgásérzékelőt, csukjuk be a rácsokat, ablakokat! Fontos, hogy a bejárat legyen jól belátható az utcáról, a betörők ugyanis 15 perc alatt felmérik, hogy be tudnak-e törni, és többek között ezeket figyelik meg

– tette hozzá.

De nem csak a lakások vonzzák a tolvajokat: a figyelmeztetések ellenére ilyenkor megnövekednek a zseblopások és az autófeltörések is. Arról, hogy hány ilyen eset történik, illetve, hogy miként előzhetjük meg a bajt, részletesebben a pénteki %Ripost% napilapban olvashatsz!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

magyarnemzet.hu

Rossi: Ritkán veszítem el a türelmem, de most kijöttem a sodromból

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Gulyás Gergely a műtétjéről: újra kellett tanulnom járni

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"