Létrehozva: 2018.11.08.

Lebukott a Soros-egyetem: Így próbálja a milliárdos átverni Magyarországot

Nincs is igazi amerikai "anyaegyeteme" a pesti Soros-iskolának. Nagyot hazudtak, amikor az ellenkezõjét állították.

Szerző RIPOST

 

 

Nem indított valódi egyetemi képzést a Soros-egyetem, a CEU az amerikai Bard College-dzsal közösen – derül ki egy a Magyar Idők birtokába került felvételből.

Enyedi Zsolt, Soros pesti rektor-helyettese a Magyar Idők kérdésére bevallotta, mindössze valamiféle diplomának nem minősülő oklevél szerezhető az egyetlen „szakon”, amelyet a CEU a tengerentúli intézménnyel együttműködve hozott létre. A Soros-egyetem így továbbra sem felel meg a magyar felsőoktatási törvénynek.

 

A hangfelvételen, ami egy diák és a tanulmányi osztály munkatársa között zajlott kiderült, hogy az Egyesült Államokban tulajdonképpen „nincsen semmi”. Ezt a Soros-egyetem tanulmányi osztályának munkatársa Janet Stetson szó szerint így mondja a hangfelvételen.

Minden olyan Bard College-kurzust, amelynek köze van a CEU-hoz, csak az utóbbi intézményben oktatják, tehát nem az Egyesült Államokban, itt nincsen semmi – hangsúlyozta többször is a felvétel tanúsága szerint Soros munkatársa.

Szavai szerint mindössze jelentéktelennek mondható együttműködés van a két intézmény között.

Magyarán primitív átverés, hogy egy valódi amerikai egyetem lenne az „anyaintézménye” a budapesti Soros-egyetemnek. Sima átverés, csalás minden ezzel kapcsolatos állítás.

Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora néhány hete arról beszélt: az egyetem teljesítette a magyar kormány által támasztott feltételeket a működésükhöz, ám az a jelzés érkezett hozzájuk, hogy a kabinet nem akarja aláírni az előkészített nemzetközi egyezményt.

Figyelemre méltó, hogy a hazánkban működő 27 külföldi felsőoktatási intézmény közül a CEU-n kívül egyik sem kifogásolta a felsőoktatási törvény tavalyi módosítását, amely előírja, hogy a Magyarországon működő külföldi egyetemek csak akkor adhatnak ki külföldi diplomát, ha a származási országukban rendelkeznek anyaintézménnyel.

A magyar kormány legutóbb az amerikai Notre Dame Egyetemmel állapodott meg arról, hogy az intézmény elindíthatja képzési programját Budapesten. Kizárólag a Soros-egyetem próbálja primitív eszközökkel becsapni Magyarországot.

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-