Létrehozva: 2017.03.28.

Leállt a gyártás: Borzalmas, mit találtak a Coca-Cola-dobozokban

Emberi ürülékre bukkantak több kólásdobozban, a gyártósorokat lekapcsolták.

Szerző Brenner Balázs

Emberi ürüléket találtak a feltöltésre váró üdítős dobozokban a Coca-Cola egyik gyárában, Írországban, - írta a 24.hu. A lisburni üzemben a múlt héten le kellett állítani a termelést, miután a Németországból szállított csomagolóanyag elakadt a gépeken. Ekkor vették észre, hogy több dobozban ürülék van.

Szörnyű volt, a gépeket 15 órára leállították, amíg kipucolták

– mondta az Irish Independentnek egy forrása.

Hozzátette: rendhagyó esetről van szó, mert a dobozokat általában az Egyesült Királyságból kapják, most viszont valamiért Németországból érkeztek. Az informátor elárulta: a kólásdobozok tetejük nélkül érkeznek a gyárba, az a feltöltés után kerül rájuk. A gyárban azt feltételezik, hogy az út során valakik elbújtak a teherautón, és ők üríthettek a dobozokba.

A gyárban a rendőrség is vizsgálódott, a Coca-Cola pedig azt közölte, hogy minden érintett terméküket bevonták. Az ír élelmiszer-biztonsági hivatal tájékoztatása szerint nincs nyoma annak, hogy a szennyezett áru kijuthatott volna a piacra.

Szerző Brenner Balázs

Ez is érdekelhet

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

mindmegette.hu

Marhapörkölt német módra - készítsd el barna sörrel, isteni lesz a végeredmény!

magyarnemzet.hu

Ma már nem kavarja fel a horrorsérülés Lovrencsics Gergőt, aki családjával végleg letelepedett Splitben – interjú

life.hu

Még 2024-ben beigazolódhat Baba Vanga dermesztő jóslata

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Aurél 20 éves lett: Nyomasztja a családalapítás

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl