Létrehozva: 2018.02.08.

Lázadnak a kajakosok, miért titkolják a doppingoló nevét?

Három éven belük a hatodik doppingbotrány robbant ki a kajakosoknál. Mindenki tudja kirõl van szó, az illetõ nevét azonban mégsem írja le senki.

Magyarországon, pláne a sport világában semmi nem maradhat titokban. Így amikor kiderült, válogatott kajakos érintett egy doppingbotrányban, seperc alatt kiderült, kiről van szó.

Az ügy több szempontból is pikáns, ezért sem hagy senkit sem hidegen a botrány.
Ami tény, a válogatott, világ- és Európa-bajnoki érmes sportoló B-mintája is pozitív lett, tehát mindkét teszten megbukott. Versenyzői jogát felfüggesztették, a nevét azonban továbbra sem hozzák nyilvánosságra.


"A B-minta után hivatalosan is doppingvétségről beszélünk. Megkezdődik az eljárás, mely a sportoló meghallgatásával kezdődik" – nyilatkozta Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője.

Ennek lezárása után lesz az ítélet jogerős, addig azonban a sportolót neve személyiségi okokból nem hozható nyilvánosságra.

Addig pedig megy a találgatás, még ártatlan kajakosok neve is besározódhat egy felelőtlen társuk miatt.
 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Marco Rossi fontos üzenetet kapott, súlyos csapás érte az Eb-riválist

OLDALVONAL

Lesújtó hírt közölt a magyar szövetség: meghalt a legenda

OLDALVONAL

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

OLDALVONAL

Elhunyt Magyarország örökös bajnoka