Létrehozva: 2018.03.03.

Laktanyákba telepítené a bevándorlókat Soros embere

A Fidesz szerint Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje használaton kívüli laktanyákba telepítené be a migránsokat.

Szerző RIPOST

Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője szombaton a Hunyadi-laktanyánál azt nyilatkozta: az MSZP egyik elnökségi tagja a minap arról beszélt, csak a választás után árulják el, betelepítenek-e migránsokat vagy sem.

A választás közeledtével az ellenzék titkolózni próbál, és összevissza hazudozik a bevándorlás kérdésében, azonban hogy valójában mit gondolnak, az kiderül abból, hogy Karácsony Gergely korábban arra tett javaslatot: a kötelező kvóta elfogadását követően nyissák meg a használaton kívüli laktanyákat - mondta a kormánypárti politikus, jelezve, hogy Magyarországon körülbelül 20 ilyen laktanya van mintegy tízezer férőhellyel.

A frakciószóvivő szerint a nyugati országokban is így zajlik: először ilyen tömegszállásokon helyezik el a migránsokat, és amikor ezek megtelnek, következhetnek a közintézmények, az önkormányzati lakások. "A bevándorlóországokban sajnos ez ma már valóság" - jegyezte meg.

Ha az áprilisi választáson Soros emberei győznek, akkor Magyarország is erre a sorsra jut majd,

nálunk is ez lesz majd a valóság, mert bevándorlóországot fognak csinálni Magyarországból

 - mondta Halász János. Szavai szerint ezért is folynak az egyezkedések a kulisszák mögött, köttetnek a "paktumok" az ellenzéki pártok között a "Soros-hálózat" segítségével, hogy a választáson a nemzeti, bevándorlásellenes jelölttel szemben csak egy bevándorláspárti jelölt induljon.

 

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra