Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.30.

Újabb műtéten esett át a szívbeteg magyar híresség

A koktélkirály hosszú hónapok óta tartó procedúrát zárhat le, innen kezdve már a jövõjére szeretne koncentrálni.

Hosszú lelki és egészségügyi kínokkal teli korszakot zárt le Lajsz András, aki néhány napja hagyhatta el a kórházat, miután újabb műtéten esett át.

A koktélkirály fülébe(!) egy értágítót ültettek be, miután tavaly június óta rohamosan romlott az egészségi állapota. Fojtogatós botrányával összefüggésben három infarktust is kapott, ráadásul a családi élete is romokban hever: egy fiatal lány miatt a felesége kidobta otthonról, gyermekei alig állnak szóba vele.

Lajsz András azonban úgy döntött: új életet kezd, s ehhez az is hozzátartozik, hogy az egészségére is odafigyel.

„Igyekszem nagyon vigyázni magamra, és már sokkal jobban vagyok, mint néhány hónappal ezelőtt.

Most jöttem ki a kórházból, egy értágítót ültettek a fülembe.

Hála a jóistennek, minden rendben van velem! Egyedül azt nem tudom, hogy a bírósági ügyemmel mi lesz, de bízom benne, hogy az ügyészség igazságosan jár majd el” – fogalmazott a %RIPOST%-nak a koktélkirály, aki a karrierjét is elkezdte újraépíteni.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom