Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.05.27.

Lajcsi nem áll le, újabb vádakat fogalmazott meg

Galambos Lajos továbbra is kitart a története mellett, hogy egy tévétársaság feje juttatta börtönbe. Sõt újabb részletekkel szolgált kettejük vitájából.

Szerda reggel a Morning Show-ban nagy bejelentést tett Galambos Lajos, és megnevezte azt a vállalkozót, aki börtönbe juttatta szerinte. A kijelentésére a férfi és a szintén gyanúba kevert tévécsatorna egy közleményt adott ki, amiben cáfolták a vádakat.

Lajcsi azonban kitart a története mellett, sőt a Borsnak újabb részleteket árult el arról a konfliktusról, ami miatt SZERINTE a rácsok mögött végezte a feleségével egyetemben.

"A Dáridó és a Diridári kifejezésre 1999-ben nyújtottam be védjegyhasználati kérelmet, amit el is fogadtak, vagyis ezek az én tulajdonomat képezik. A zenei csatornát működtető egyik cég ezzel szemben kérelmet nyújtott be a Dáridó TV és Diridáré TV névre, vagyis a tv szócskával kiegészítve a saját nevére akarta íratni."

Egy laikus számára is nyilvánvaló, hogy milyen szándék húzódik meg emögött

- mondta a zenész, majd azt is hozzátette, hogy a tévécsatornával készített egy próbafelvételt a Dáridó folytatásához, de nem volt elégedett a végeredménnyel, ezért nem kötöttek szerződést.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Egészen őszig zárva tart az ország egyik legmagasabb pontján fekvő turistaház

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kiderült a titok: megtudtuk Szegedi Fecsóék pici babájának a nevét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

FÜLES

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

FÜLES

Durva balesetet szenvedett a forgatáson a Marvel sztárja, sokkoló fotókon a sérülései

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel