Létrehozva: 2016.02.22.

Lajcsi megint ráfázhat a rendőralázásra?

Galambos Lajos ismét megrángatta egy rendõr bajszát, pedig korábban elég nagy bajt szabadított magára, amiért tiszteletlen volt egy fõrendõrrel.

Ahogy arról a %RIPOST% is beszámolt, egy elképesztő hiba miatt Lagzi Lajcsi megtudta az őt lehallgató rendőr nevét. Pedig ez egy szigorúan titkos információ normál esetben. A zenész minden esetre kihasználta a helyzetet. Felhívta telefonon a rendőrt, hogy meginvitálja a hétvégi koncertjére, majd SMS-t is írt neki.

Sőt a fellépésén hangosan gúnyolódott azon, hogy jelen van-e az, aki hónapokon keresztül minden beszélgetését végighallgatta, mert szeretné üdvözölni. Amin nagyot derült a közönség.

A történtek eléggé felbolygatták az internet népét, és nagyon megoszlanak a vélemények arról, Lajcsi jól teszi-e, hogy a rendőrség bajszát cincálgatja. Hiszen korábban ő maga is elmondta, hogy valószínűleg azért bántak vele ennyire szigorúan, mert megalázott egy magas rangú rendőrtisztet, amikor házkutatást tartottak mocsai birtokán.

A pletykák szerint a zenész letolta a nadrágját, és a meztelen hátsóját mutogatta a nyomozóknak, mert nem értett egyet azzal, hogy nála vizsgálódnak. A történtekkel kapcsolatban

maga Galambos Lajos is elismerte, hogy melegebb éghajlatra küldte az egyik Fejér megyei rendőrfejest. A szokatlanul kemény eljárás pedig lehetett ennek a következménye is.

 

Ennek fényében nem túl jó ötlet ismét újat húzni a hatósággal, még akkor sem, ha Lajcsi biztos a saját ártatlanságában. Mert ahogy az elmúlt hetek eseményei is bizonyítják, a rendőrség még mindig ugyancsak kiemelten kezeli az ügyet,  rendszeresen razziáznak a hozzá köthető ingatlanokban és környékükön. Szóval sokak szerint Lajcsi jobban tenné, ha visszafogná egy kicsit magát, s csendesebb eszközökkel keresné az igazát...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kipukkadt a lufi, vágott hangfelvételt közölt a feleségéről Magyar Péter

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin