Létrehozva: 2016.04.22.

Lajcsi bosszút esküdött

Galambos Lajos nem köntörfalaz csütörtökön megjelent botránykönyvében. Nem csak, hogy megnevezi vélt ellenfeleit, akik a rács mögé juttatták, de kijelentette, utolsó leheletéig harcol és bosszút áll.

Talán csak az indulat beszél a meghurcolt mulatós sztárból, de ha komolyan gondolja szavait,

retteghetnek az ellenségei,

hiszen Lajcsi annak ellenére is komoly befolyással bírhat, hogy hónapokra elvették szabadságát, és zárolták ingatlanvagyona jelentős részét.

Lajcsi patthelyzetben várja a hatóságok következő lépését. Ugyanis jelenleg hiába szabadulna két nagy értékű ingatlanjától, nem teheti, hiszen azokat zár alá helyezték. A zenész szerint furcsa, hogy mindössze 130 millió forintra rúgó közmű követelés fejében majd harmincszoros ingatlanvagyont érint a zár. Könyvének záró fejezetében azt mondja, kivár és készül a bosszúra.

Eközben persze folyamatosan hirdeti 2.5 milliárdra taksált birtokát és egy másik százmilliókat érő ingatlanját is, hogy a kapott pénzből családjával együtt új életet kezdhessen valahol külföldön. Az Elfújom az igazságot című kötetben hosszan ecseteli, milyen szinten is lehetetlenítették el ingatlanjai eladását a zár alá vétellel.

Tisztában van vele, hogy a jelen helyzetben, nincs az a befektető, aki pénzt áldozna arra, hogy megvegyen bármit, ami fedezetként szolgál egy bűnügyben. Lajcsi azonban elszánt és biztos benne, eljön még az ő ideje.

Azt ígéri, bosszút fog állni az őt és családját ért meghurcolás miatt és börtönbe juttatja a felelősöket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

metropol.hu

„Hú, de szép lány!” – Sydney van den Bosch exférjére is újra rátalált a szerelem

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Ez a világ legegészségesebb, filléres zöldsége! Akár otthon is termesztheted

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Rékasi Károly olyan keményen beszólt Németh Kristófnak, hogy csak kapkodjuk a fejünket

SZTÁRDZSÚSZ

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock