Létrehozva: 2016.02.20.

Lagzi Lajcsi miatt vonultak ki a rendőrök Boldogasszonypusztára

A rendõrség továbbra is minden követ megmozgat, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, ami a Lagzi Lajcsi ellen lopás és vesztegetés gyanújával indult nyomozást illeti.

A héten újabb razziát tartottak Boldogasszonypusztán a rendőrök, ám ezúttal nem Galambos Lajoséknál voltak, hanem a település la­kóinak házait járták sorra.

Két rendőrnő jött egy gyönyörű fehér autóval. Igyekeztek azonban megbújva parkolni, majd szép sorban végigjárták a település házait

Először el sem akartuk hinni, miről kérdezik az embereket, az érdekelte őket, valóban van-e víztorony Lajcsi birtokán. Az is érdekelte őket, kaptunk-e vizet Lajcsitól, és ebből a toronyból. Akit meg nem találtak itthon, azokat állítólag beidézik majd Székesfehérvárra

– magyarázta a lap informátora, aki meglepődött, hogy ezúttal már nem csak Lajcsiék birtokán kutatnak a zsaruk bizonyítékok után.

Boldogasszonypusztára nem jár busz, se vonat, se villamos, se HÉV, sőt metró sem. Az utat, ami oda vezet, általában Lajcsi szokta karbantartani.

Mind a nyomozók, mind a he­lyiek munkáját megkönnyítem, hogy ha valóban Székesfehérvárra kell majd menniük kihallgatásra, egy mikrobusszal megoldom az utazásukat. Csak mi­előbb véget érjen ez az ügy

– magyarázta a zenész, aki hozzátette: korábban is számos alkalommal elmondta, a rendőrségen is, hogy saját vize van.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A börtönt, ahol nincsenek őrök, a rabok pedig szabadon mozoghatnak és szexelhetnek

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

ripost.hu

Elnyílt a tulipánod? Mutatjuk, mit kell tenned a hagymával

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Manuel: Nem vagyok mindig a tudatomnál

FÜLES

„A színfalak mögött” - Ágyban heverészve kapták le Palvin Barbit

FÜLES

Mi történt? Mankóra támaszkodva fotózták le Kárpáti Rebekát

FÜLES

Hatalmas bejelentést tett Mága Zoltán