Létrehozva: 2017.10.28.

Lemondta fellépéseit L.L. Junior, ez az oka

A népszerû zenész és kedvese a közeljövõben elhagyják Magyarországot.

L.L. Junior kapcsolati válságáról legutóbb ­augusztus végén lehetett hallani, amikor elköltözött szerelmétől Kingától, és visszament gyermekei anyjához, Csillához.

Akkor a zenész egy teljes teherautónyi holmival cuccolt vissza. Nagyon úgy tűnt, végleg zátonyra futott párkapcsolata. De nem így történt, a zenésznek és kedvesének sikerült mindent megbeszélniük és most boldogabbak, mint valaha.

Igen, a hír igaz, visszaköltöztem Kingához.

Minden a legnagyobb rendben köztünk. Voltak nehéz pillanatok, de szeretjük egymást, és továbbra is ő a menyasszonyom" – mondta a Blikknek Junior.

Most már teljes a harmónia közöttük, ezt bizonyítja az is, hogy a zenész a hét végét máris a Körtvélyessy családdal töltötte Velencén.

"Egy családi hétvégén voltunk, velünk tartottak Kinga szülei is. Zsolt és Jutka nagyon kedvesek, szeretem őket, és teljesen elfogadtak. Sőt nemrég volt édesanyám születésnapja, és Kinga is köszöntötte anyukámat, ennél több nem is kellhet."

A pár hamarosan különleges útra indul. Kettesben repülnek Tel-Avivba, hogy végre kiszakadjanak a dolgos hétköznapokból.

Imádok koncertezni, a közönségemet is szeretem, de tíz fellépést kellett lemondanom, de muszáj elvonulnom pihenni.

Nagyon örülök, hogy Kinga is velem jön erre az útra, nagy álmom teljesül most ezzel" – magyarázta Junior, aki hosszú évek óta tervezi, hogy ellátogat Izraelbe.

"A bibliai helyszíneket szeretném megnézni. Elmegyünk majd Betlehembe, Jeruzsálembe, fantasztikus lesz. Első dolgom lesz, hogy ahogy leszállunk a repülőről, megcsókolom a földet. Ezzel adózom Istennek."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Fekete bombázóval az oldalán látták Schmuck Andort

FÜLES

Hihetetlen, így reagált a delfin, amikor Kozso dalra fakadt

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Hoppá: Gyermeket vár a TV2 csoda szép sztárja, mindenkit meglepett a bejelentéssel

FÜLES

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

FÜLES

Stana Alexandra és Marics Peti újra együtt: most jelentették be

FÜLES

Mire készül? Titkos forgatáson járt a várandós Patai Anna