Létrehozva: 2018.04.04.

Megrendítő vallomást tett a 49 éves énekesnő

Idegösszeomlást kapott szakítása után, most pedig már végképp letett arról, hogy valaha is férjhez megy.

Megjárta a poklot is szakítása után Kylie Minogue. A 49 éves énekesnő meglepő őszinteséggel beszélt legújabb interjújában arról, hogyan élte túl a vőlegényével megromlott kapcsolata végét. "Újjá kellett építenem magam, fizikailag és lelkileg is" – mondta.

Kylie és Joshua Sasse 2016 februárjában jelentette be, hogy eljegyezték egymást és már az esküvőt tervezték. Tavaly azonban szétváltak az útjaik.

"Nagyon sokat tanultam magamról a szakítás utáni időben. Néha kell valami, hogy kirángasson a komfortzónádból, valami dráma, amely bár fájdalmas, de felráz" – magyarázta. Hozzátette, kegyetlen őszinteséggel beszélt önmagához, a legfontosabb kérdéseket tette fel, amelyeket korábban nem mert.

Úgy gondolom, már soha nem megyek férjhez

– vallotta be. Majd hozzátette: ezt egyáltalán nem bánja, sosem vágyott rá igazán.

"Sosem volt cél számomra a házasság. Volt idő, amikor azt gondoltam, igen, nekem is férjhez kell mennem, mert a világ ezt várja el. Sokaknak bevált a házasság. De úgy gondolom, ez az egész nem nekem való".

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól

LOVE

„Összecsókolhatom a talpát” – Ilyen cukin mosogat Szinetár Dóra kisfia

LOVE

A műsornak köszönhetik szerelmüket: elárulta a TV2 sztárpárja, mikor szerettek egymásba valójában