Létrehozva: 2016.03.10.

Kupadöntő vár Dárdaiékra, most minden eldől?

A szezon egyik legfontosabb meccse vár a Herthára. Dárdai Pál a pénteki bajnokival kapcsolatban nem kertelt, elmondta, mi múlik az összecsapáson.

Sok ilyet mondott már Dárdai Pál, de most tényleg a tavasz egyik legfontosabb meccse vár a Hertha Berlin focicsapatára a bajnokságban. A gárda jelenleg a dobogón áll, ez azonnali Bajnokok Ligája-főtáblát jelentene a fővárosi klubnak.

A magyar tréner azonban egyelőre nem akar a nemzetközi kupaindulásról beszélni. Egészen péntekig. Akkor érkezik ugyanis hozzájuk az üldöző, a negyedik helyen álló Schalke 04.

A tréner határozott kijelentést tett az összecsapással kapcsolatban.

Igazi rangadó lesz. Ha nyerünk, megérdemeljük a kuparészvételt. Ha kikapunk, akkor nem. Ennyire egyszerű ez

- fogalmazott tömören Dárdai, aki újra elszánt, azok után, hogy együttesével vasárnap kikapott 2-0-ra Hamburgban.

A tréner azzal a meccsel kapcsolatban elmondta: mindig próbál kiemelni pozitívumot, ezúttal azonban nincs mit. Persze nem haragszik a csapatára.

Olyanok a fiúk, mint a gyerekek az iskolában. Õk is a legtöbbször remek osztályzatot kapnak, most becsúszott egy rosszabb jegy.

A berliniekre még számos "tavasz meccse" várhat egyébként. A Dortmund ellen például otthon játszanak elődöntőt a kupában, ha ott nyernek, akkor hazai pályán szerepelhetnek a fináléban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

mandiner.hu

A társadalom jelentős része visszafejlődött azzá, ami a modernitás előtt volt

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

Meglepő eredmény a húsvéti kalácsteszten: a Lidl és a Penny terméke is versenyzett

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

"Nem megyek a Dunának" - őszintén vallott a Fradi kapusa a válogatottról

KIAJOBB

„Már tisztelnek minket" - Kabát Péter győzelmet vár Marco Rossi válogatottjától

KIAJOBB

"Így semmit nem nyerünk" - kiakadtak a szurkolók Szoboszlai edzőjére

KIAJOBB

„Mindet akarom” – Szoboszlainak már csak ez hiányzik

KIAJOBB

Szoboszlai Dominik a magyar szurkolókkal fotózkodott - Galéria

KIAJOBB

„Ezt nem fogom szépíteni" - Marco Rossi kifakadt a magyar válogatott csatáráról

KIAJOBB

Tart a Szoboszlai-mágia, nyert a kísérleti válogatott is

KIAJOBB

Döbbenetes összeg: 24 milliót keresett egy NB I-es focista egyetlen hónap alatt