Létrehozva: 2018.06.01.

Nincs visszaút, súlyos döntést hozott Kulka János

Menekül a nyomasztó emlékek elõl, ezért eladta budai otthonát.

Súlyos döntést hozott Kulka János. Nemrég eladta szeretett budai házát, amelyben az elmúlt éveket töltötte. A színész igazi ékszerdobozként tekintett otthonára, sokszor volt nagy vendégségek, éjszakába nyúló baráti beszélgetések helyszíne. 

Először csak elköltözött egy másik lakásba, hogy kicsit kiszakítsa magát abból a közegből, de aztán rájött, hogy sokkal jobb, ha végleg megszabadul a nyomasztó emlékektől, ezért eladta a házat

 – mesélte a Blikknek az informátor, aki szerint jól döntött a színész.

"Most már sokkal csendesebben éli életét, és próbál fizikailag, lelkileg is visszatérni régi önmagához. Ám ez egy nagyon hosszú és nehéz út. Ráadásul nem könnyíti meg a lelki felépülését, ha egy olyan helyen él, amely szinte percenként emlékezteti arra az időre, amikor még minden rendben volt, és mindenre képes volt. Leginkább a színpad hiányzik neki. Ezt viseli ugyanis a legnehezebben János, hogy jelenleg nem dolgozhat olyan intenzitással, mint eddig."

A színész 2016 áprilisában kapott agyi infarktust. Néhány fontos színházi és televíziós szakmabeli eseményen részt vett azóta, de ezeket leszámítva nem mutatkozik a nyilvánosság előtt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Csak a szokásos: Magyar Péter hazudik

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Házasság első látásra: ezek voltak a legviccesebb mondatok

SZTÁRDZSÚSZ

"Bomba Istennő" – megőrülnek a férfiak Kiszel Tünde dekoltázsáért

SZTÁRDZSÚSZ

Molnár Nini spórolásra biztatja az embereket: „Ne add fel idő előtt”

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya