Létrehozva: 2017.11.21.

Durván megsértették Kulcsár Edinát, arcpirító dolgot vágtak a fejéhez!

Az egykori szépségkirálynõ egy fárasztó nap után kapta a nem éppen kedves megjegyzést.

A világ második legszebb hölgyének választott Kulcsár Edináról valószínűleg kevesen gondolnák, hogy öreg vagy ne lenne épp szépsége teljében. Annál is inkább, mert Edina csupán 26 éves, és mindent megtesz azért, hogy minél tovább megőrizze fiatalos báját és szépségét.

Ennek ellenére Edina érdekes történetet osztott meg a rajongóival, mely szerint az egyik ismerőse azt mondta neki, már látszik rajta, hogy öregszik.

"... egy kicsit magamba szállok, mert ma azt mondta nekem valaki, hogy már látszódnak rajtam az öregedés jelei, pedig csak fáradt vagyok!" - írta Edina, aki a történethez friss fényképet is mellékelt.

A fotó alapján pedig jól látszik, hogy Edina se nem öreg, se nem nyúzott, épp ellenkezőleg: még mindig ugyanolyan szép, mint három évvel ezelőtt, amikor a világ második legszebb nőjévé választották.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krokodilok a parton, a víz tele van cápával - a világ legveszélyesebb tengerpartjai

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Egy egész ország imádkozott érte: megtette a bejelentést a kórházból Csonka Bandi

mandiner.hu

Akciófilmbe illő jelenetek zajlottak a magyar-ukrán határon

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

magyarnemzet.hu

A Mi Hazánk áll a gyermekoltás-ellenesek mozgalma mögött

origo.hu

Idegesen reagált az új szerelméről szóló pletykákra T. Danny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 13-19.: Most semmivel sem kellene kapkodni

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Egyszerűen nem öregszik: ismét bikiniben villantott Salma Hayek, a rajongói el voltak ájulva tőle

HŰHA

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

HŰHA

Döntött a Házasság első látásra Petrája: ez lesz a kapcsolat vége?

HŰHA

Durván lecsapott Harryre és Meghan Markle-re egykori alkalmazottjuk: „Mintha tinédzserekkel dolgoztam volna!”