Létrehozva: 2018.02.07.

Kritikus a hóhelyzet: összeomlik Nyugat-Magyarország

Teljes a káosz az ország nyugati felében a havazás miatt. Balesetek, útlezárások, veszélyes szakaszok.

Teljes a káosz a havazás miatt az ország nyugati felében. Forgalomkorlátozás, balesetek és csúszós utak okoznak felfordulást.

Útlezárások, forgalomkorlátozások

A szűnni nem akaró hóesésnek sajnos máris komoly következményei lettek. Az ország nyugati részét érinti az igazi gond, az MTI tájékoztatása szerint az erős havazás miatt a Katasztrófavédelem korlátozta az M7-es autópálya és a 7-es főút forgalmán a 7,5 tonnánál nagyobb tömegű teherautók közlekedését, szintén korlátozás történt a 86-os főút Rédics és Körmend közi szakaszán.

A 82-es főutat két teherautó ütközése miatt lezárták, a havazás, az időjárási viszonyok miatt a Sümeget Tapolcával összekötő szakaszon a 7,5 tonna össztömegnél nehezebb járművek csak hólánccal közlekedhetnek.

Balesetek és káosz

Zala megyében három kamion akadt el. A Zalaegerszeget elkerülő szakaszon kamion és személyautó ütközött egymással, Lenti és Csesztreg közt árokba csúszott egy személyautó, Zalaegerszeg mellett pedig egy kisteherautó.

Az utakat folyamatosan takarítják és síkosítják, de így is nagyon nehéz közlekedni. Hiába a munkálatok, a hó folyamatosan esik, már több, mint 7 centi lehullott, a vezetés során mindenkinek érdemes nagyon odafigyelni, aki a nyugati megyékben közlekedik. Ráadásul az előrejelzések szerint a hőmérséklet már a koraesti órákban is fagypont környékén alakul, a csapadék pedig várhatóan nem fog elállni, hanem területektől függően hó, havas eső vagy akár ónos eső formájában folytatódik majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Miley Cyrust brutálisan összeverték egy női vécében

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

hirtv.hu

Napi aktuális – Orbán Viktor beszédet mondott a NatCon konferencián + videó

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Halálra marcangolták az 1 éves fiút a bébiszitter megvadult kutyái

NÍNÓ

Gyilkosság Demecseren: gyerekeik szeme láttára végzett Zoltánnal a felesége

NÍNÓ

Nem tudták felébreszteni: az utcán lett rosszul egy bicikliző, idős nő

NÍNÓ

Mindenki a 16 éves Martint keresi, tudja valaki, hogy hol van?

NÍNÓ

Összeszorul a szív, egyszerre akart távozni egy szerelmespár

NÍNÓ

Brutális a dugó Budapest felé, most is mentenek az M7-esen

NÍNÓ

Most kaptuk: meghalt egy idős férfi egy budapesti háztűzben

NÍNÓ

Tragédia: nem tudták megmenteni a gyalogost, miután nekicsapódott egy autó