Létrehozva: 2017.12.18.

Kiposztolta a TV2 sztárja: ezért nem nyerhették meg az Ázsia Expresszt!

Nyilvánosak a sorai.

Véget ért a TV2 celebes reality-je, a jelek szerint nem nyugszanak a kedélyek, ami a végeredményt illeti.

Hét sztárpár vágott neki az ötezer kilométeres útnak, az utolsó héten már csak három páros harcolhatott a végső győzelemért. Végül Megyeri Csilla és Molnár Zsolt lett a bronzérmes, a képzeletbeli ezüst pedig Kulcsár Edina és szerelme, Csuti nyakába került. Az Ambrus-Berki győzelem után most az egyik aranyesélyes azt posztolta ki - nem is nyerhettek volna.

Igaz, Kulcsár Edinának már egészségügyi problémái is voltak az utolsó napokban, de nyilvános bejegyzése szerint nem ezért nem lehetett esélyük a végső győzelemre.

Véget ért az Ázsia Expressz! Éppen hogy csak lecsúsztunk az első helyről, de nem baj! Ennek így kellett lennie! Olyan érdekes, hogy bármikor valamilyen nagyobb volumenű versenyben voltam, mindig 2. lettem. Pl.: Miss World, Nagy Duett és most az Ázsia Expressz! 

Talán ha egy picit erőszakosabbak lettünk volna (ahogyan így utólag a versenytársainknál láttuk) akkor sikerülhetett volna, de mi nem ilyenek vagyunk. Szóval kiegyezünk ezzel a helyezéssel is. Ezúton is szeretnénk minden résztvevőnek gratulálni, hogy becsülettel "harcoltak" ameddig csak tudtak! Ezt is egy nagyon szép teljesítménynek értékeljük, hiszen amikor elindultunk, mi csak azért szurkoltunk, hogy ne elsőként essünk ki és ez sikerült. Külön gratulálunk a győzteseknek is! Beki Krisztiánnak és Ambrus Attilának

- írta közösségi oldalán Edina.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A lélegzetelállító szőke szépség is ott lesz a világ leghíresebb versenyén - galéria

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg