Létrehozva: 2018.12.16.

Közölte a meteorológia: Ekkor fog havazni jövő héten Magyarországon

Csípõsek lesznek a reggelek, idõnként megélénkül a szél jövõ héten. Kiderül, hogy mikor lesz jelentõs havazás!

Hétfőn ismét felhős, borongós időre készülhetünk az Időkép szerint. Hideg lesz a reggel, -8, -1 fokig hűl a levegő, a hóval borított nyugati tájakon ennél alacsonyabb értékeket is mérhetünk. Hajnalban főként délen és a középső országrészben pára, köd is előfordulhat. Kisebb havazás, hószállingózás előreláthatólag a reggeli órákban délnyugaton, délután délkeleten és keleten várható. A gyenge északias szél estére északon többfelé élénkké fokozódhat. Délután -3, +1 fok közötti értékeket mérhetünk. 


Kedden az ország nagy részén ragyogóan napos időre számíthatunk, a Tiszántúlon azonban továbbra is felhős marad az idő, és hosszabb-rövidebb megszakításokkal helyenként akár

egész nap szállingózhat a hó.

Az északias szél mérsékelt lesz, időnként a Dunántúl északi felén és északkeleten élénkülhet csak meg. A hétfőhöz hasonlóan fagyos lesz a hajnal, -6, -1 fok lesz jellemző, de a szélcsendes, naposabb tájakon -10 fok köré is lecsökkenhet a hőmérséklet. A csúcshőmérséklet -1, +5 fok között alakul, nyugaton lesz enyhébb az idő.

Szerdán túlnyomóan felhős lesz az idő. A reggeli pára- és ködfoltok helyenként tartósan megmaradhatnak, néhol azonban hosszabb időre kisüthet a nap. A ködös, párás tájakon ködszitálás, ónos szitálás sem kizárt. Északnyugaton élénk, erős lehet a délkeleti szél, másutt gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás. A hideg reggel után, nappal -2, +3 fok között alakul a hőmérséklet.

Csütörtöktől csapadékosabb időszak veszi kezdetét. Csütörtökön a nap második felében előreláthatólag havazás, havas eső, ónos eső egyaránt előfordulhat. A csapadék területi eloszlása, mennyisége és halmazállapota a nagy időtávlat miatt azonban még bizonytalan. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Képesek lesznek kisegíteni egymást a PS5-tulajok

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Véleményt mondott a Moody's az OTP-ről

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-