Létrehozva: 2018.11.28.

Közismert könyvelő gyilkolhatta meg a csomagtartóban talált édesanyát

Napokig hurcolhatta magával a csomagtartóban a holttestet a 42 éves férfi. A nõt azután találták meg a rendõrök, hogy a férfit elfogták, mert mást is megkéselt...

Életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás K. Antal ellen, mert késsel támadt meg egy butikost Nyíregyházán. A rendőröket is meglepte, hogy a volt könyvelő kezéhez jóval több vér tapad. Autója csomagtartójában ugyanis megtalálták L. Erzsébet holttestét. A nő  még november 16-án tűnt el Kisvárdán.

Kisvárdára ment a Tescóhoz, amikor utoljára beszéltem vele telefonon” – sóhajtott Máté, az elhunyt lány élettársa. A rendőrök kedd éjfél körül közölték a rossz hírt a férfival. A lány testén több szúrt seb volt, amikor megtalálták. Rokonai a tetoválásai alapján azonosították Erzsébetet.

„Fényképet mutattak róla. Sajnos, biztos, hogy őt találták meg. Azt mondták, még boncolják, hogy kiderüljön, mit csinált vele ez a szemétláda” – csuklott el a férfi hangja. „Hét éve élettársak vagyunk, fogalmam sincs, miért pont őt szemelte ki a gyilkos” – tette hozzá Máté a Blikknek, aki azt is elmondta, hogy 4 éves közös kislányuk, Emi nehezen viseli az édesanyja hiányát. Az apának hazudnia kell ezért a gyermekének.

A lap szerint a lány az utcán kereste a kenyerét, ezért járt gyakran a kisvárdai áruházhoz. Minden bizonnyal K. Antalt is ott ismerhette meg.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast