Létrehozva: 2018.06.17.

Az Operában és a ringben is otthon van a magyar sztársportoló

Kótai Mihály vezetése alatt szépen fejlõdik a Ferencváros ökölvívó-szakosztálya. A korábbi világbajnok bokszoló mellett a legendás mesteredzõ, Szántó Imre, valamint a vb-ezüstérmes Bedák Pál alkotják a fõvárosi klub szupercsapatát.

Kótai Mihály 2011-ben jelentette be visszavonulását. A Fradi ökölvívó-szakosztályvezetője azonban a mai napig kiváló formának örvend, hiszen rendszeresen beszáll a ringbe.

Edzek még heti ötöt, minden nap háromkor itt vagyok a teremben.

Intézem a szakosztály vezetésével kapcsolatos teendőket, és ha már itt vagyok, akkor úgy csinálom, hogy tudjak egy órát tréningezni. Nagyon hiányzik, hogy a kötelek között legyek

– mondta el a %RIPOST%nak Kótai Mihály.

A Ferencvárosnál 2014-ben indult újra ez a szakosztály, amelynek több kiváló bokszolója is van. Emellett az utánpótlás-nevelésre szintén nagy hangsúlyt fektetnek, a fiatalok remek körülmények között tanulhatják meg a sportág alapjait.

Kilenc új versenyzőnk van, ezenkívül még tíz-tizenhat gyerek jár le a tréningekre. A Magyar Ökölvívó Szövetség véleménye szerint Szaka István jelen pillanatban esélyesnek tűnik arra, hogy kvótát szerezzen a 2020-as, tokiói olimpiára

– folytatta Kótai.

A ring mellett az Operában is rendre feltűnik Kótai, akinek mindkét lánya énekel a gyermekkórusban. Nincs tehát premier a világbajnok bokszoló nélkül.

Mindkét lányom énekel az Operaház gyermekkórusában. A nagyobbik lányomat, a tíz éves Rozit felvették a Táncművészeti Egyetemre.

A kisebbik, Liza pedig ritmikus gimnasztika-versenyző. Nagyon sokszor lejönnek velem az ökölvívó-terembe is, de szerencsére ők nem olyan beállítottságúak, hogy ezt a sportot elkezdjék

– mesélte Kótai.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

vg.hu

Brutális felvételek kerültek elő a moszkvai terrortámadás megkínzott vádlottjairól

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

„Jól megszedtük magunkat" - Sallai Roland óriási sikert aratott a siófoki strandon

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját