Létrehozva: 2019.06.16.

Olimpiai bajnok vízilabdázónk bevallotta: szélhámos volt

Meglepõ kijelentést tett saját magáról Sydney aranyérmese, de rögtön meg is magyarázta, hogyan gondolta.

1988-ban már húszévesen tagja volt a szöuli játékokon ötödik helyezett magyar vízilabda-válogatottnak, majd 12 évvel később, Sydneyben nyert aranyérmet Kósz Zoltán. A Magyar Nemzetnek adott interjújában beszélt többek között arról is, hogyan élte meg, hogy az első olimpiája után, 1992-ben kimaradt a barcelonai csapatból.

 

"Akkoriban Nemes Gáborral és Kuna Péterrel hárman hasonló képességű kapusok voltunk, hosszú éveken keresztül közülünk került ki az olimpiára utazó két szerencsés, és akkor még nem beszéltem szegény Ambrus Tamásról.

Nem volt ebből semmiféle probléma, főleg hogy Longa (Nemes) három évvel járt előttem, Kuna pedig kettővel. Õk már akkor stabil ob I-es kapusok voltak, amikor én még csak szélhámos voltam

- mondta Kósz, majd megmagyarázta utóbbi meglepő kijelentését:

"Szélhámosnak hívták régen azt a csikót, amelyiket csak úgy bekötötték az anyja mellé a kocsi elé, de igazából nem húzott. Ez a szó eredeti jelentése."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát