Létrehozva: 2018.09.17.

Megszólalt Kósz Zoltán, így reagált a feljelentésre

Az olimpiai bajnok vízilabdakapus elmondta, hogy régóta ismeri a kislányt és családját.

Az egyik nemi erőszakkal megvádolt vízilabdázó, Kósz Zoltán a Blikknek adott interjút. Az olimpiai bajnok pólós a lapnak azt mondta, egy ujjal sem nyúltak a kislányhoz.

Természetesen, szívesen beszélek, hiszen nincs takargatnivalónk, soha egy ujjal sem nyúltunk a kislányhoz.

Szeretnék sok mindent elmondani az üggyel kapcsolatban, hiszen az én, és a szintén gyanúba keveredett társam, Zsolt szemszögéből még nem hangzottak el a történtek. Már túl vagyok az első sokkon, mostanra felszívtam magam, és minden fórumon kiállok az igazamért

- nyilatkozta Kósz a Blikknek.

Kósz elmondta még, hogy ötéves kora óta ismeri a kislányt és a családját. Fél évvel ezelőtt kezdődtek a gondok, miután MMS-üzenetet kaptak a kislány édesanyjától.

Az anyuka lefényképezett egy papírt, amelyen a kislány arról írt, hogy Zsolt miket tett vele. Azt MMS-ben elküldte Zsoltnak, majd találkoztak egymással. Engem ebben az írásban még nem említett.

A társam azt javasolta, hogy menjenek el egy pszichológushoz, hátha kiderül, miért ír valótlanságot a gyerek. Ezt azonban nem szerette volna a szülő. Nem sokkal később egy újabb MMS érkezett. Ebben már én is benne voltam, mint erőszaktevő

- folytatta Kósz.

A teljes interjút ITT lehet elolvasni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Pintér Attila elmondta véleményét a magyar válogatott Eb-esélyeiről

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Dárdai Pál elárulta a fiai titkát: ennek köszönhet sok mindent a család

OLDALVONAL

Kitálalt az igazgató, ezért esett ki a Fradi Európában

OLDALVONAL

Fradi-legendák a kispadon, van visszaút a zöldekhez?

OLDALVONAL

Óriási meglepetés a magyar szurkolóknak, Szoboszlai Dominik megajándékozza a rajongóit

OLDALVONAL

Sokkoló apasági vizsgálat: vadidegen férfi gyermekeit nevelte a Real Madrid sztárja

OLDALVONAL

Gyilkosok és erőszaktevők közé tették a börtönben a Real Madrid korábbi sztárját

OLDALVONAL

„Gyilkosság lesz” - Életveszélyesen megfenyegették Messi csapattársát