Létrehozva: 2018.06.01.

Óriási botrány, megdobták és leköpték az NB I-es csapat játékosát

Az Alba Fehérvár a belsõ szabályzata szerint jár el a játékosával szemben. Biztosan lesz folytatása az ügynek.

A belső szabályzata szerint jár el az Alba Fehérvár kosárlabdaklub az együttes egyik játékosával szemben, aki csütörtökön a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely elleni összecsapáson összetűzésbe került a vendégszurkolókkal.

A két csapat csütörtöki találkozóján – amelyet 94-90-re nyert a Fehérvár – Chris Horton és Sir'Dominic Pointer nekiugrott meccs közben a drukkereknek, utóbbit végül kiállították.

A fehérvári klub pénteki közleményében hangsúlyozta, ez a szurkolói megnyilvánulás már az első, szombathelyi mérkőzésen is végigkísérte a találkozót.

„Egy hazai támadást követően az egyik játékosunkat rasszista megnyilvánulások kíséretében a vendégszektorból megdobták, majd leöntötték, leköpték, amire ő a meccs hevében profi sportolóhoz méltatlan módon reagált” – írja le az esetet a kommüniké.

Az Alba Fehérvár – ahogy fogalmaznak – reméli, hogy a szövetség nemcsak felhívásokkal és büntetésekkel jár el, hanem a jelenlegi esetet alaposan, tényszerűen kivizsgálja, és ennek megfelelően dönt, hogy a jövőben ilyen szurkolói magatartások ne fordulhassanak elő a kosárlabdapályákon.

A balhé videón (Forrás: Nyugat.hu):

A három győzelemig tartó elődöntő 1-1-re áll a Szombathely és a Fehérvár között, a következő meccsre vasárnap kerül sor.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Együtt töltötte az estét A Nagy Ő és a Házasság első látásra két legmegosztóbb szereplője

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó