Létrehozva: 2017.09.29.

Korszerűbb gépek, összezsugorodott várólisták - így segítenek az orvosok

A legtöbben utálunk orvoshoz járni, ám vannak olyan jelek, amelyekkel egyértelmûen elmegyünk. Ilyen ha fáj a mellkasunk, megállíthatatlanul vérzünk vagy éppen görcsöl a vesénk. Ám akadnak olyan tünetek is, amelyekkel nem rohanunk kórházba. Pedig súlyos bajt is jelezhetnek.

A %Ripost% szakértője szerint a legtöbb esetben az orvosunk teljes kivizsgálásra küld minket. Ha a fejünk fáj, akkor a neurológia akár még MR-vizsgálatot is kérhet, hogy kiderüljön, mi a bajunk. Szerencsére 2010 óta folyamatosan cserélik a gépeket és növelik a rendelkezésre álló eszközök számát. Több mint 104 milliárd forint jutott új gépek, eszközök vásárlására, melyből MR-ek és CT-k beszerzésére is sor kerülhetett. Míg 2010-ben 30 MR-berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van, tehát több mint duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR-eszközök száma. A CT-berendezések száma 42 százalékkal nőtt: 2010-ben még csak 73 volt, ma már 104 darab.

 

De mi a helyzet a várólistákkal? Míg korábban nem volt egységes és kontrollálható kimutatás az intézményi várólistákról, addig a 2010-ben hivatalba lépett kormány célja ezért egy hiteles várólista-nyilvántartási rendszer megteremtése volt. Most a transzparencia, a sorrendiség betartása, a kapacitások és a szükségletek összehangolása a prioritás. A kormány 2013-tól kezdődően a várólista-csökkentésre 12 milliárd többletkeretet biztosított, az idei évben pedig ezen felül további 5 milliárd forint jut erre a célra. A rendszer bevezetésének eredményeképpen elmondható, hogy a várólistán levő betegek száma a 2012. évi 70 ezerről 2017 májusára 27 600 alá csökkent, tehát a 2012-es szám 39%-ára.

Láz

A láz legtöbbször annak a jele, hogy valamilyen fertőzéssel, gyulladással küzd a szervezetünk. Ha több napig is lázasak vagyunk, mindenképp menjünk orvoshoz. Az is lehet, hogy góckutatásra lesz szükségünk.

Légszomj

Ha nem edzés miatt kapkodjuk a levegőt, mindenképpen keressük fel a kezelőorvosunkat. Utalhat többek között tüdőbajra, légcsőhurutra, asztmára, szívproblémára, szorongásra, pánikra, tüdőgyulladásra, tüdőembóliára, magas vérnyomásra.

Erős fejfájás

A következő tünetetek miatt mindenképp érdemes felkeresni orvosunkat:

  • hirtelen jelentkező, nagyon erős fejfájás
  • ha a fájdalom miatt hányingerünk lesz, szédülni kezdünk
  • fejfájás, melyet láz, reumás nyakfájás, kiütés, szellemi zavar, látászavar, gyengeség, zsibbadás, beszédnehézségek, rágási zavarok kísérnek
  • fejfájás, amely egy fejsérülés után jelentkezik, esetleg rosszabbodik.
  • Ezeket a tüneteket okozhatja ütés, gyulladás, agyhártyagyulladás, agyi daganat, verőértágulat vagy vérzés egy fejtrauma után, de lehetnek kialakuló migrén tünetei is.

    Rövid távú látásveszteség, beszéd- vagy mozgászavar

    Ilyen tüneteknél nem érdemes várni, azonnal orvoshoz kell fordulni.  Akár az agyvérzés tünetei is lehetnek:

  • hirtelen gyengeség, arczsibbadás, kar vagy láb elgyengülése
  • hirtelen vakság, látászavar
  • beszédzavar, vagy szövegértési zavar
  • hirtelen, erős fejfájás
  • hirtelen szédülés, esés.
  • Több napig tartó rossz közérzet

    Előfordulhat, hogy erőtlennek érezzük magunkat. Ám a szakértő szerint ha már a rossz közérzet több napja tart, és nem is igen mutatja jelét a javulás, még akkor is orvoshoz kell fordulni, ha kísérő tünetek nem jelentkeznek. Valószínűleg fáradtság vagy stressz okozza, ám lehet, hogy egy komolyabb betegség előtünete. Egy teljes vérképet mindenképp készíteni kell.

    Többletpénz a háziorvosoknak

    A várólisták egyre csak nőttek, mivel még háziorvosból és házi gyermekorvosból sem volt elég. Mindezt az okozta, hogy az alapellátásból folyamatosan vették ki a pénzt 2010 előtt. Azonban a mostani kormányzat az alapellátás finanszírozását a 2010-es 120 milliárd forint alatti összegről 2017-re 170 milliárd fölé emelte, 2018-ra pedig ez közel 185 milliárd forintot fog kitenni. A tavalyi évben 10+2+2 milliárd forint pluszforrást biztosított a kormány az alapellátás megerősítésére, melynek keretében a háziorvosoknak és a házi gyermekorvosoknak praxisonként átlagosan 130 ezer forinttal jutott több havonta. A betöltetlen háziorvosi praxisok számának csökkentése érdekében a kormány 2014-ben bevezette a háziorvosi letelepedési pályázatot, majd 2015-ben a praxisjog vásárlási pályázatot. 2017-ben 1 milliárd 250 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre ezekre a pályázatokra.

    Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával.

    Ez is érdekelhet

    origo.hu

    Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

    origo.hu

    Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

    borsonline.hu

    Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

    vg.hu

    Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

    metropol.hu

    Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

    vg.hu

    Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

    origo.hu

    Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

    travelo.hu

    Áprilistól ismét közvetlenül repülhetünk Budapestről ebbe az egzotikus fővárosba

    ripost.hu

    Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

    vg.hu

    Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

    ripost.hu

    Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

    ripost.hu

    Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

    Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
    Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
    Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
    -

    További cikkek

    MANI

    Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

    MANI

    Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

    MANI

    Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

    MANI

    Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

    MANI

    Sosem látott akciót jelentett be a Lidl

    MANI

    Felújítanád a lakást, de nincs sok pénzed rá? Hallottál már az Újrahasználati Központról? Megmutatjuk neked a kincseit

    MANI

    SZÉP kártya tulajdonosok, figyelem: eddig költhető el adómentesen a tavalyi juttatás

    MANI

    Erre figyeljünk a lakásbiztosítás váltásakor