Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.04.14.

Ez a világ legkorruptabb országa

A pénzmosás új fellegvárának nevezte az Egyesült Királyságot egy tévéinterjúban egy olasz újságíró, aki a Brexit mögött is offshore-vágyakat sejt.

Roberto Saviano eddig elsősorban az olasz maffia ügyeivel foglalkozott. Saviano szerint a brit korrupció elsősorban nem a politika vagy a rendőrség terén mutatkozik meg, hanem a pénzmosásban.

 

Az újságíró szerint a „piszkos pénz” Gibraltáron, Jersey-n, Máltán és a tengeri kikötőkön keresztül érkezik a brit területekre, London pedig lassan az új Panamaként válik a világ pénzmosóközpontjává.

„A Brexitet az a vágy is fűtötte, hogy így Nagy-Britannia offshore-szigetté válhat.”

Saviano szerint a korrupció az átlagos brit lakosokra nem jellemző, és a civilek nem is látják ennek hatásait – de a pénzügyi rendszert egyáltalán nem ellenőrzi senki, így „abszolút korrupttá válhatott”. A kormányok pedig szemet hunynak a maffia tevékenységek felett, hiszen az illegális gazdasági manőverekből ők is pénzhez jutnak.

Mióta Saviano tanulmányban mutatta be az olasz alvilág működését, rendszeresen kap halálos fenyegetéseket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Kedves párbeszédbe kezdett Kudlik Júlia és Bíró Ada

magyarnemzet.hu

Titkos nyomozás folyik a volt győri rendőrkapitány ügyében, már 18 gyanúsítottat hallgattak ki

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

magyarnemzet.hu

A kárpátaljai magyarok jogaiért állt ki Trump szövetségese a kongresszusban

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány