Létrehozva: 2017.10.25.

Õ az a magyar lány, akit a világ legszebbjének választhatnak

Elutazott a kínai Sanya-ba, a világverseny helyszínére a Miss World Hungary idei gyõztese, Koroknyai Virág.

A 20 éves szépségkirálynő egyedül vágott neki a nagy utazásnak, hogy november 18-án Magyarországot képviselje a világ legrangosabb szépségversenyén. A magyar közönség online szavazással segítheti Virágot a felkészülés ideje alatt.

A finálé pedig november 18-án lesz, ahol kiderül, idén kinek a fejére kerül a világ legszebbjének járó Miss World korona.

„Nagyon izgulok, hiszen soha nem utaztam még ilyen messzire, ráadásul teljesen egyedül - mondta Koroknyai Virág. - " Az útitársam csupán három óriási nagy bőrönd, amiben a ruháim, a sminkfelszerelésem, valamint a nemzeti ajándékom fért el. Az első pár nap tapasztalatai alapján mindenki nagyon kedves, rengeteg programot szerveztek már nekünk. Nem sok idő volt az átállásra."

Megérkezése másnapján máris a Talent versenyen bizonyított, saját koreográfiát tanult be Emeli Sandé egyik dalára, amivel nagy sikert aratott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A legkeletibb magyar település egy nem létező országban található

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Mélyütés, Németországba visszatérve nagyon rossz hírt kapott Marco Rossi kulcsembere

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Két újabb szörnyű buszbaleset történt

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”