Létrehozva: 2017.10.25.

Körmére nézett a NAV a körmösöknek, ez derült ki

Meglepõ dolgokra derült fény. Jól megy a kozmetikusoknak, masszõröknek, körmösöknek: hirtelen sokkal többet keresnek.

Hirtelen milliókkal többet termelnek a műkörmösök. Na nem arról van szó, hogy ennyivel több vendégük lett, a hirtelen növekedésnek az adótraffipax az oka.

A NAV Pest megyében tartott ágazati szemlét, amelyben a helyi fodrászokat, kozmetikusokat, műkörömépítőket és masszőröket keresték fel. A kiválasztott szalonokban és üzletekben a revizorok előre, külön is tájékoztatták a szolgáltatókat, hogy az adóhatóság fokozottan figyelemmel kíséri majd a tevékenységüket, ezután a NAV a környéken megkezdte az üzletek forgalmának megfigyelését, dokumentálását.

Bizonyos hiányosságokra már ekkor fény derült, de a lényeges mozzanatok ezután következtek. A revizorok szűkítették a kört, és csak nagyjából egy tucat vállalkozó helyzetét elemezték alaposabban. A különböző időszakok számláinak, bizonylatainak összevetésekor pedig kiderült, hogy igencsak megugrott az érintettek bevallott, legális forgalma:

a vendégek száma 228 százalékkal nőtt, a bevétel másfél millióval volt magasabb.

A legnagyobb növekedést a műkörmösöknél és a manikűrösöknél, valamint a masszőröknél tapasztalta az adóhatóság.

Tavasz óta több száz milliós többletbevétele keletkezhetett a költségvetésnek az újszerű tájékoztatási rendszer beindítása és az amiatt jogkövető magatartást tanúsító vállalkozások pluszbefizetései nyomán – írja a Magyar Idők.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péteren és a rikácsoló sorozatszínészen röhög az internet - mémek

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

life.hu

Vilmos herceg nagy bejelentést tett, és ezzel Katalin hercegné állapotára is utalt

vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Ez a hét nagyon nagy lehetőségeket rejt

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt

POLITIK

Újabb orosz támadások Ukrajnában

POLITIK

Be akarják tiltani a dohányzást a britek