Létrehozva: 2018.09.05.

Kórházban kezelték Pásztor Annát

Tíz napig kórházban kezelték Pásztor Annát, miután nemrég elment a hallása, infúziót és antibiotikumokat is kapott.

Kétségtelen, hogy az utóbbi hónapokban nem csak jó dolgok történtek velem. Nemrég elment a hallásom, a bal fülemre egyáltalán nem hallottam – mondta a Lokálnak Pásztor Anna.
– Nem tudom az okát, lehet a stressz vagy az, hogy túl hangosan hallgattam a zenét, esetleg a megfázásom miatt. De az biztos, hogy nem volt kellemes élmény.

Tíz napon keresztül kellett visszajárnom a kórházba, infúziót kaptam, és szedek antibiotikumot is.

Most már jobb a helyzet, de olyan volt kicsit, mintha a tenger alatt lennék – magyarázta az Anna and the Barbies zenekar frontembere.

Anna mindig mosolyog, igazi energiabomba, de az elmúlt időszak őt is megviselte. Mint ismert, egy férfi egy éven át bombázta zaklató üzenetekkel, majd egy cipőjébe rejtett késsel elment a koncertjére. Félő volt, hogy a rajongó az énekesnő életére tör, de szerencsére sikerült elkapni. Azóta előzetes letartóztatásban van. Annának pedig a történtek után testőrökkel kell járnia.

Anna inkább próbál a pozitív dolgokra koncentrálni. Például új szenvedélyére, a főzésre. A TV2 új műsorában, a MesterChef VIP-ben pedig megmutatja, mit tud a konyhában.
– Általában jazz-zenére főzök, mert ha metálra, akkor mindent túlfűszerezek. Kicsit azért félve mentem a MesterChef VIP-be, mert nem tudtam, hogy mire számíthatok. Nos, majd láthatják a nézők, hogy nagyon béna voltam. Röhögnivaló! - mondta.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan hír érkezett az áramlopásért elítélt Lagzi Lajcsiról

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

vg.hu

Állampapír: trónfosztás az alapoknál, két vonzóbb befektetést is találtak a megtakarítók

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Hosszú Katinka döntése végleges, szomorú hírt közölt

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

"Orvos mikor látott?" - mindenkit ledöbbentett a magyar világsztár

LELKIZŐ

Most kaptuk a szomorú hírt, elhunyt a Jóbarátok magyar rendezője

LELKIZŐ

Újabb válás! Tönkrement a Feleségek luxuskivitelben sztárjának házassága

LELKIZŐ

Háromgyermekes anyának adta vissza a hitét Jákob Zoltán