Létrehozva: 2018.06.05.

Kórházba került a magyar "horroranya", a tragikus hírtől összeroppant

Az õ testvére volt az a nõ, aki a hétvégén az egyik bányatóba fulladt Kiskunlacháza és Bugyi között.

A tizenhárom év fegyházbüntetését töltő H. Andrea testvére volt az a nő, aki belefulladt hétvégén az egyik bányatóba Kiskunlacháza és Bugyi között – tudta meg a 24.hu.

A vád szerint H. Andrea patkánnyal, fekáliából készült „kókuszgolyóval” és bogarakkal etette társával, K. Rudolffal a gyerekeit, akiket rendszeresen meg is vertek. A szigetszentmiklósi nő az édesapjától tudta meg, hogy meghalt a testvére, Krisztina.

"Krisztina élettársától értesültem a tragédiáról. Tegnap felhívtam a börtönben a másik lányomat, Andit is, hogy elmondjam neki, milyen szörnyűség történt a testvérével. Azonnal összecsuklott és sokkot kapott. Bevitték a szombathelyi kórházba. Nincs jól. Imádta a testvérét"

– mondta magába roskadva H. Andrea édesapja.

Krisztina holttestét a parttól három méterre találták meg a fővárosi búvárszolgálat emberei. Fürödni szeretett volna a bányatóban, amikor elmerült.

A horroranyaként elhíresült nő szerelme, Endre azt mondja, hogy H. Andrea annyira kikészült a testvére halála miatt, hogy ha kiengedik a kórházból, akkor sem fog részt venni a temetésen.

A Pest Megyei Főügyészség 2013 novemberében emelt vádat H. Andrea és a volt párja ellen. A vád szerint súlyosan elhanyagolták a gyermekük nevelését és gondozását, emellett éveken keresztül szexuálisan is bántalmazták őket. A gyerekek az ügy kirobbanásakor, 2012-ben, 9, 10, illetve 12 éves korukban állami gondozásba kerültek. Azóta szerencsére sikerült megoldani az elhelyezésüket. A lap úgy tudja, hogy mind a hárman nevelőszülőkhöz kerültek, ahol jól és biztonságban érzik magukat.

A Budapest Környéki Törvényszék végül kiskorú veszélyeztetésében találta bűnösnek H. Andreát és a társát, a szakértői csoport ugyanis teljesen kizárta a szexuális bántalmazást. A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla új eljárást rendelt el, melynek lefolytatására másik bíróságot, a Fővárosi Törvényszéket jelölte ki. H. Andrea és K. Rudolf végül 13 év fegyházat kapott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NÍNÓ

Nagy a baj, elgázolt valakit M3-as metró

NÍNÓ

Baleset az M3-as autópályán, hatalmas a dugó

NÍNÓ

Égve hagyott cigaretta miatt csaptak fel a lángok Kiskunmajsán

NÍNÓ

Most jött: Flixbus balesetezett az autópályán, sok a halott, rengeteg a sérült - megrázó fotók!

NÍNÓ

Fél lábbal már a víz felett volt, Dunába akarta vetni magát egy 14 éves fiú

NÍNÓ

Rettenetes tragédia: nem tudták megmenteni a 34 éves, vétlen anyukát

NÍNÓ

Óriási csattanás a főúton, mentőhelikoptert riasztottak

NÍNÓ

Most jött: durva a helyzet az M0-son, összetört kocsik vannak az úton