Létrehozva: 2016.06.12.

Kórházba került a legendás magyar énekes! Túlhajszolta magát!

A Kossuth-díjas mûvész korábbi szívmûtétje után azonnal repülõre szállt, hogy részt vegyen 11 állomásos amerikai turnéján. Most újra meg kellett operálni.

Balázs Fecó már bánja, hogy márciusi szívműtétje után sem volt hajlandó visszavenni a tempóból!

A népszerű előadót akkor szívritmuszavara miatt kellett megoperálni, ám ő a beavatkozást követően sem pihent, sőt! Amerikába utazott, hogy részt vegyen egy 11 állomásos koncertturnén. Az út felénél viszont kiderült: hibás döntés volt a pihenés rovására elvállalni a fellépéseket. Bár Fecó érezte, hogy túlhajtotta magát, nem hagyta cserben a rajongókat. Teljesítette a hátralévő koncerteket is, majd hazaérkezve fordult csak orvoshoz.

"Nyugodjon meg mindenki, köszönöm, most is jól vagyok, nem kell aggódni! Az az igazság, hogy nem szabadott volna elvállalnom a turnét, mert nagyon megerőltető volt. Először úgy éreztem, jól vagyok, erős, de menet közben kiderült, nem bírom a tempót. Hat bulit adtam Kanadában, ötöt Kaliforniában, egyet Floridában. Az egy hónapos kint tartózkodásom alatt körülbelül 3-4 naponta kellett repülőre ülnöm. Beláttam, a szívkatéterezés után két hét pihenő nem elég."

- ismerte el a Blikknek az énekes, akit ezúttal koszorúér meszesedése miatt kellett megoperálni.

Fecónak őszig minden fellépését le kellett mondania, legközelebb szeptemberben állhat színpadra.

„Tulajdonképpen ez volt a harmadik szívműtétem. Most pihengetek, várom a csodát. Szeptemberig minden fellépésemet lemondtam. Legalább hódolhatok a szenvedélyemnek, és végighorgászhatom a nyarat.”

- árulta el a művész, aki végül belátta, hogy az egészsége érdekében muszáj kipihennie magát.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”