Létrehozva: 2018.03.07.

Addig játszadozott otthon magával, míg durva szexbaleset lett a vége

Egy 18 centis szexjáték segítségével próbálta átélni a mindent elsöprõ orgazmust.

A kórházban kötött ki az a felelőtlen tajvani férfi, aki egy gigantikus, majdnem 18 centis szexjáték segítségével próbálta átélni a mindent elsöprő orgazmust - számolt be róla a The Sun.

Az óriási dildó azonban a kelleténél jóval mélyebbre csúszott, és fájdalmas sérüléseket okozott a neve elhallgatását kérő illető húgyhólyagában. Ám a férfi először tudomást sem vett a kínzó gyötrelmekről, csak akkor ment el az orvoshoz, amikor 48 órával az incidens után észrevette, hogy véres a vizelete.

A Kaohsiung-i doktorok megállapították, hogy rossz helyen ragadt, rücskös eszköz komoly gyulladást okozott intim területen, végül sikerült eltávolítani, a harmincas éveiben járó férfi jelenleg otthon lábadozik.

Doktor Jiann, a klinika egyik orvosa elmondta, hogy nem ez az első eset, hogy hasonló panaszokkal hoznak be hozzájuk betegeket, egyúttal pedig mindenki figyelmét felhívta arra, hogy nagyon vigyázzanak a szexuális segédeszközökkel, ugyanis nagyon komoly problémákat okozhatnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

Fradista gól is kellett az európai foci csodájához

mandiner.hu

Magyar Péter, a baloldal bántalmazó Messiása

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Romániának is drukkolnunk kell a magyar sikerért

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

travelo.hu

Kilőtték a szlovákiai Liptószentmiklóson öt embert megsebesítő medvét

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

NA NE!

Halálra rémült egy család: egy hintázó gyerek szellemét sikerült videóra venniük

NA NE!

Robbant a kéj az esküvő előtt, bajhoz vezetett a legjobb orális szex

NA NE!

Ez lesz a pusztulás éve? Rémisztő jóslatot kapott az emberiség!

NA NE!

Több hónapnyi szex és szerelem után kiderült: rokonok

NA NE!

„7 évvel az esküvő után végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

NA NE!

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

NA NE!

Fél évszázadig hordta magában kővé vált magzatát: most műtötték meg a 81 éves nagymamát

NA NE!

Megint nem bírt magával egy szerelmespár: a parkban, járókelők szeme láttára estek egymásnak