Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.08.22.

Korai őszt jósolnak a gólyák

Máris elindultak délre a költözõ madarak, augusztus 20-át követõen egyre nagyobb számban hagyják el Magyarországot.

Szerző Ripost

A leghíresebb, jeladóval is felszerelt gólya már útnak is indult. Az Õrhalmon élő Báró – akinek az útja követhető az interneten - idén meglehetősen korán döntött úgy, hogy ideje délebbre költöznie. Törökországon keresztül Izraelbe tart egy nagyobb csapattal – adta hírül a Magyar Madártani Egyesület.

A következő napokban érdemes kémlelni az eget, a legtöbb madár ugyanis most kel útra - más évekhez képest elég korán, ami azt jelenti, hogy gyorsan beköszönt majd az ősz.

A Madárkórház Alapítvány akciót is indított, hogy a tapasztalatlan, idén rabságban nevelkedett gólyákat felkészítsék. Egy erre a célra kijelölt röpdében megtalálható mindaz a hatás, amely a természetben is éri a madarakat, így megtanulhatják, hogyan kerüljék el a villanyoszlopokat és légvezetékeket.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Poénosan akart visszavágni Karácsony Gergely, így sikerült (VIDEÓ)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

mandiner.hu

Világbotrány: ilyen esélyei vannak az antifasiszta nőnek arra, hogy bejusson az Európai Parlamentbe

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-