Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.03.04.

Korábbi NB I-es légióst meszeltek el fogadásokért

Magyarországon is játszott: Debrecenbõl lehet ismerõs a román listavezetõ fél évre eltiltott edzõje.

Fogadásai miatt tiltotta el fél évre a román szövetség Marius Sumudicát, a labdarúgó-élvonalban listavezető Astra Giurgiu vezetőedzőjét. Az indoklás szerint a 44 éves szakemberről kiderült: a tilalom ellenére rendszeresen fogadott hazai és nemzetközi futballmérkőzésekre.

A tréner mellékbüntetésként 100 ezer lejes (6,9 millió forint) bírságot is kapott. Sumudica 500 és 900 euró közötti összegekkel fogadott román bajnoki, Bajnokok Ligája-, Európa Liga- és román utánpótlás találkozókra. A Dinamo Bucuresti előtt vezető Astra kiállt edzője mellett: a gyurgyevói klub már jelezte, hogy fellebbezni fog "az igazságtalan döntés ellen".

Sumudica 10 éve hagyta abba sikeres pályafutását: az egykori Rapid-csatár a román klubjai mellett Cipruson és Magyarországon is légióskodott: 2002 és 2004 között a Debreceni VSC játékosa volt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Döbbenetes felvétel, így törtek rommá az autók a repülőtérre vezető úton - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

magyarnemzet.hu

Dárdai Pál vajon mit szól? Óriási siker a Hertha idénye

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Gulácsi, vagy Dibusz? Király Gábor is megszólalt az országot izgató kérdésben

OLDALVONAL

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

OLDALVONAL

Itt a bizonyíték, Neymar ki nem állhatja Mbappét

OLDALVONAL

"Majd akkor beszéljünk a feljutásról, amikor reális" - Kanada ellen is készülnek a magyar hokisok - Videó

OLDALVONAL

Videón az újabb botrány, bugyi nélkül rendelt italt a tengerparton a balhés kebelcsoda

OLDALVONAL

Most kaptuk: baleset történt a magyar sportolóval