Létrehozva: 2018.10.09.

Korábban sosem szexelt ennyit, erre volt szüksége a sztárapukának

Kedvesével most még közelebb kerültek egymáshoz, és ez az életük minden területén megmutatkozik.

Decemberben bombaként robbant a gólyahír, hogy megszülettek Enrique Iglesias és Anna Kurnyikova ikrei. A nagy eseményt mindvégig igyekeztek titokban tartani, a terhesség kilenc hónapjában egyáltalán nem derült ki, hogy a népszerű énekes és az egykori teniszsztár gyermeket vár.

Azután, hogy Nicholas és Lucy Miamiban világra jött, a büszke szülők az Instagramon mutatták be gyermekeiket. Most pedig a pár magánéletének pikáns részleteire is fény derült.

Enrique Iglesias állítja, hogy mióta kedvesével szülőkké váltak, annyit szexelnek, mint korábban soha - írja a The Sun. Szerelmi életükre ugyanis jó hatással voltak az ikrek, és még közelebb hozták őket egymáshoz.

Ugyanakkor az énekes azt is elmondta, hogy mint minden párnál, náluk is vannak jobb és rosszabb időszakok, de minden tökéletes, hisz meg tudják oldani a nehézségeket. Azt is hozzátette, hogy Kurnyikova csodálatos édesanyává vált.

A rajongókat egyébként egy kicsit aggasztja is a családalapítás, mert attól tartanak, hogy az énekes a jövőben nem jár majd turnézni gyermekei miatt. Félelmük jogos, Enrique ugyanis sokszor elgondolkozik azon, hogy több időt kellene a családjára szentelnie.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

hirtv.hu

Most minden szem Iránra szegeződik: válaszcsapásától kitörhet a harmadik világháború + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

"Csak dolgozni ne kelljen..." – közel félmilliót keresett egy nap alatt Aurelio

HŰHA

„Hű, de taplón beszél” — új szerelme miatt féltik Berki Mazsit

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Baukó Éva mellbimbói átütik a felsőjét, brutálszexi a botrányhősnő

HŰHA

Tolvai Reni szexy táncot lejtő nőket toboroz

HŰHA

Fogadjunk, hogy rájuk sem ismersz! Így néznek ki a Farm, ahol élünk sztárjai ma – galéria

HŰHA

Vizes pólóban mutatta meg bimbóit a szőke kebelcsoda: ebbe még a kamera is belepirult