Létrehozva: 2017.08.14.

Rejtélyes betegség miatt aggódnak a rajongók a magyar sztárért

Az énekes még egy vidéki fellépését is lemondta, pedig erre utoljára évekkel ezelõtt volt példa.

Kollégái és rajongói is aggódnak Koós Jánosért, miután kiderült, hogy elmaradt az egyik vidéki koncertje. Az énekes a deteki művelődésházban lépett volna fel, azonban az egybegyűltek hiába várták: Koós helyett Aradszky László ugrott be.

"Az utolsó pillanatban kaptam a telefont, hogy be kell ugranom János helyett."

Először nagyon megijedtem, mert János soha nem mond le koncertet, én már csak tudom, évtizedek óta ismerem.

"Érte persze hogy igent mondtam a felkérésre, pedig aznap már volt két másik koncertem. Mivel nagyon aggódtam, másnap felhívtam telefonon. Fel is vette, de nem mondott semmit az állapotáról, csak azt, hogy köszöni szépen, jól van" - árulta el a Borsnak Aradszky. 

Bár a pótkoncert jól sikerült, a rajongók aggodalma azóta sem múlt el, ami nem is csoda, hiszen egyáltalán nem Koósra vall, hogy lemondjon egy koncertet. Legutóbb hét éve derült ki, hogy gondok vannak az emésztőrendszerével, ám ő akkor állította, hogy a lapok eltúlozták a bajt. Két és fél évvel ezelőtt ismét kórházba került, lánya, Réka akkor úgy nyilatkozott, hogy az énekes csupán rutinvizsgálaton vett részt.

A legutóbbi esettel kapcsolatosan a Bors megkereste Koós Jánost, aki eloszlatta az aggodalmakat és kijelentette, köszöni szépen, jól van.

"A vállammal volt probléma, de ez egy régi ügy. Valóban nem tudtam elmenni, de azóta már minden rendben van, holnap három fellépésem lesz. Még nem tudom, mikor pótoljuk az előadást" - üzenete az énekes a rajongóknak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”