Létrehozva: 2019.03.25.

Könnybe lábadt a szeme, függősége miatt félti a kisfiát Curtis

Sok netezõ gondolja úgy, hogy a pár felelõtlen döntést hozott. Õk azonban minden genetikai vizsgálatot megcsináltattak.

Curtis sosem bocsátaná meg magának, ha kisfia az ő kábítószeres múltja miatt lenne beteg, így párjával minden genetikai vizsgálatot megcsináltattak. Úgy érzi, élete intő példa lesz fiának.Az interneten óriási kommentáradatot váltott ki, amikor péntek este, a TV2 a Curtis – Tiszta lappal című dokumentumfilmjéből kiderült, hogy a nemrég drogelvonót is megjárt rapper apa lesz. Nem nehéz ugyanis kiszámolni, hogy a baba tavaly november, december tájékán foganhatott, amikor is Curtis még javában függő volt, ezért sokan attól tartanak: apukája függősége hatással lehet a kicsi egészségére.

Széki Attila édesanyja a dokumentumfilmben azt mondta, hogy a családjuk nagyon gyerekcentrikus. Alig várják, hogy megérkezzen a baba. A felvételeken Curtisen is lehetett látni, hogyan óvja várandós szerelmét, akit az ultrahangvizsgálatra is elkísért. Amikor pedig az orvos felhangosította a baba szívhangját, könnyek szöktek a rossz fiú szemébe, és csókokkal halmozta el kedvesét.

De vajon mit szól a kommentelők kijelentéseihez? Megfordult-e valaha a fejében, hogy gyermeke issza meg saját felelőtlensége levét?

"Nem tudnám túlélni, ha bármi baja lenne! Genetikai vizsgálaton is voltunk, és a baba egészséges. A legjobb, legmagasabb értéket diagnosztizálták, azaz egy az ötvenezerhez, hogy bármi gond adódik. Miattam nyilván az volt az első, hogy minden szűrést elvégezzenek, és mindent kivizsgáljanak" – mondta a Borsnak a rapper, aki úton az öthetes drogelvonója felé tudta meg: szerelme várandós.

"Már el tudom, és el is fogom magyarázni neki idővel, hogy miért ne tegye, amit én, és hogy, hogy kell helyesen cselekedni. Azt gondolom, jó minta lehetek majd a gyerekemnek, hogy mit nem szabad csinálni."

A lap egy nőgyógyászt is megkeresett, aki szerint a rendellenességet már a terhesség korai szakaszában ki lehet szűrni, és a káros szenvedélyek, mint például az alkohol, dohányzás és drog sokkal veszélyesebb, ha az anyuka függő.

"A drogfüggőség bizonyos értelemben károsíthatja a spermiumokat, de rendellenességre, koraszülésre akkor nagyobb az esély, ha a nő a drogfüggő.

Kétségtelen, egy drogfüggő apukánál nagyobb a kockázat a beteg gyermekre, mint egy nem drogfüggőnél, de tudni kell azt is, hogy minden ártó tényező, és behatás nélkül száz terhességből öt gyermek így is rendellenességgel jön a világra. Ebből kell kiindulni. A szokásos genetikai vizsgálatokkal pedig mindent szépen ki lehet szűrni"– mondta a lapnak dr. Hadnagy János nőgyógyász.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy az aggodalom Szilágyi Áron drámai sérülése miatt

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Ennek az öt csillagjegynek hatalmas mázlija lesz húsvétkor

vg.hu

Nehéz éjszakájuk volt az ukránoknak - erőműveket támadtak az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

ripost.hu

Baleset érte az Ázsia Expressz stábját a Fülöp-szigeteken

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Falatnyi bikiniben mutatta meg tökéletes alakját Sydney van den Bosch

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”