Létrehozva: 2017.07.02.

Rossz ómen, Chile vagy Németország fújhatja a vb-címet

Ha a világbajnokság fõpróbájának tekintik a Konföderációs Kupát, akkor nem érdemes megnyerni.

Egy valami biztos a vasárnapi Konföderációs Kupa döntője előtt: a győztes fújhatja a világbajnoki címet. Tudniillik a viadal 25 éves történetében még egyetlen nyertes sem járt sikerrel a következő évi vb-n.

Erről leginkább a brazilok mesélhetnének, hiszen négyszer zsebelték be a serleget, ám rendre rossz óment jelentett nekik. A főpróba után az 1998-as, a 2006-os, a 2010-es és a 2014-es vb-t sem tudták megnyerni. Pedig rendre esélyesként indultak.

Ezúttal Németország és Chile feszül egymásnak Szentpéterváron, ám a két résztvevőt aligha foglalkoztatja a múlt. Mindkét gárda először szerepel a fináléban, és azon lesznek, hogy megtörjék az átkot. Másfél hete már találkoztak, a csoportmeccsek során 1-1-re zártak Kazanyban, Sanchez gólját Stindl egalizálta.

Az elődöntőben a chileiek hosszabbításra és 11-es rúgásokra kényszerültek Portugália ellen. Kapusuk, Bravo három büntetőt hárított és búcsúztatták a Cristiano Ronaldóval felálló Európa-bajnokot.

Eközben a németek könnyedén elintézték Mexikót, nyolc perc után már két góllal vezettek, végül 4-1-re nyertek.

A Konföderációs Kupa döntőjét, a Németország-Chile találkozót vasárnap 20 órakor játsszák. A bronzmérkőzést, a Portugália-Mexikó meccset 14 órától rendezik.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Figyelmeztetést adott ki a SPAR, visszahívtak egy kedvelt élelmiszert

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

mandiner.hu

Kevesellte a magyar pénzt, most román állampolgárságot kapott a magyar sportoló

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Óriási ünnep készül, bajnok lehet a Fradi

KIAJOBB

Jönnek a riválisok, egyre nehezebb dolga lesz Szoboszlainak

KIAJOBB

Ezzel minden véget érne, óriási esély előtt áll a Fradi

KIAJOBB

Szoboszlai és társai bosszúra készülnek az ősi rivális ellen

KIAJOBB

Ez bizony BL-történelem: szenzációs magasságokba emelkedett a magyar edző

KIAJOBB

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

KIAJOBB

Ez nagyot szólna, Szoboszlaiéktól csak a szokásos bravúrt várják el

KIAJOBB

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét