Létrehozva: 2019.08.05.

Komoly problémákkal küzd, pszichológus foglalkozik Zimány Lindával

Sokan azt gondolják róla, hogy sínen van az élete, õ azonban nehezen birkózik meg a hírnévvel és az azzal járó kellemetlenségekkel.

Zimány Linda már nem az a szeleburdi kamaszlány, akinek megismerte az ország, hanem céltudatos, erős, független, jól kereső nő. Ám mint oly sok esetben, most is kiderült, hogy a látszat csal. A felszín alatt azonban komoly gondok húzódnak meg, Linda súlyosabb problémákkal küzd, mint azt bárki is sejthette.Peller Mariann Utazás a lelked körül című műsorának felvételén árulta el, hogy évek óta pszichológushoz jár. Az ok a közszerepléssel járó hatalmas nyomás. Ez természetesen minden ismert embert érint: aki reflektorfényben áll, az elkerülhetetlenül bírálatok össztüzébe kerül, csakhogy ő tinédzserként került a figyelem középpontjába, és azóta folyamatosan tűrnie kell a sokszor sértő kritikát. Linda most, a harmadik iksz után sokallt be.

"Elkezdtem járni két éve egy nagyon kedves pszichológushoz, személyiségfejlődés miatt. Fontosnak tartom ezt, sokan szégyellik, de a mai világban teljesen normális. Hihetetlen, hogy az elmúlt két év alatt milyen dolgokat hozott elő belőlem. Például, hogy mennyi elfojtás van az emberben a társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer miatt. Főleg, hogy 14 éves korom óta – most vagyok 33 – a nyilvánosság előtt nőttem fel" – mondta el a műsorban Linda, aki arról is beszélt, sokáig próbálta távol tartani magától a rosszindulatú beszólásokat, és azt hitte, sikerült is azzal, hogy megpróbált róluk nem tudomást venni. Ám mindig vele maradtak, és szinte észrevétlenül emésztették a lelkét.

"Azt mondják, legyinteni kell a kritikákra, de a pozitív és negatív is befolyásolja az ember életét, mert azért csak meghallod, és ott van a háttérben. Lehet, hogy nem veszed észre magadon, de eljön az a kor, amikor azt érzed, hogy valamiben megakadtál. Én például a saját személyiségfejlődésemben. Igényem volt arra, hogy ezen túllépjek" – fogalmazott a modell, aki azon dolgozik pszichológusával, hogy ezeket a bántó hangokat próbálja nem meghallani.

Linda saját bevallása szerint már sokat fejlődött ezen a téren. Míg húszévesen sokszor maga sem tudta, mit tesz, vagy tetteinek mik lesznek a következményei, inkább csak élvezve élte az életét, ám harminc felett egyre zárkózottabbá vált.

"Más dolgok lesznek már fontosak az életben, és nem biztos, hogy már elfogadod a kritikát olyan emberektől, akik nem tartoznak hozzá az életedhez" – magyarázta Linda, akit a Bors is keresett a témával kapcsolatban, de menedzsere azt mondta, a modell mostanában minden megkeresést visszautasít, valószínűleg éppen azért, hogy saját lelki fejlődésére tudjon összpontosítani.

"Azok az emberek, akik reflektorfényben élik az életü­ket, eleve sokkal kiszolgáltatottabbak, a gyerekekre ez fokozottan igaz. Az ember folyamatos készenléti állapotba kerül, egy idő után úgy érzi, állandóan figyelik és meg is ítélik, ezért mindig tökéletesen kell kinéznie és viselkednie. Hamar kialakul a félel­me: ha nem tökéletes, kritizálhatják és elutasíthatják" – mondta a lapnak Makai Gábor pszichológus, hozzátéve, ez az állapot egy idő után paranoiddá is válhat.

"Ez mind belső problémára vezethető vissza: ha nem vagyok rendben önmagammal, a többi emberre is azt vetítem ki, azt feltételezem, hogy észreveszik bennem azokat a tulajdonságokat, amelyeket én sem szeretek" – magyarázta a szakértő, hozzátéve, teljesen normális, hogy egy ilyen állandóan ezer fokon égő állapottól valaki besokall és visszavonul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Húsvéti kvíz: Ön tudja a választ az ünneppel kapcsolatos kérdéseikre?

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Annyit nyert a lottón, amiből élete végéig hetente vehet magának egy Lamborghinit

magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Az orosz hadiflotta is megjelent a Vörös-tengeren

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

„Egy hajszálon múlt az életem” — emiatt élte túl a terrortámadást a magyar színész

LELKIZŐ

Mindent látott és mindenről tudott: az őrült pletykák miatt állt elő az igazsággal Katalin hercegné

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”