Létrehozva: 2017.11.29.

Lezárult Komár László családjának hagyatéki botránya!

Öt évet kellett várni a megegyezésre! Most végre mindenki fellélegezhetett! Épp itt volt már az ideje a békességnek!

Temetése után öt évvel végre békében nyugodhat Komár László!

Az énekes második házasságából született fia és negyedik frigyéből született lánya képviselője megegyezett az énekes özvegyével, így a hagyatéki eljárás nemcsak megindult, hanem már le is zárult.

"Még sosem éreztem ehhez hasonló megkönnyebbülést. Nem tudom, meddig tudtam volna még elviselni, hogy nem teljesíthetem néhai férjem végakaratát" – mondta a Blikknek Komár László özvegye és teljes jogú örököse, Krisztina.

Bár a 2012. október 17-én rákbetegségben elhunyt táncdalénekes érvényes végrendeletben kérte feleségét, hogy dalai­nak viselje gondját, az özvegy eddig emlékkoncertet sem szervezhetett, illetve hagyhatott jóvá, arról nem is beszélve, hogy a jogdíjak közben halmozódtak.

A hagyatéki egyeztetésen erről a – Komár korábbi nyilatkozatai és a Blikk információi alapján – mintegy 17-18 millió forintos összegről ment a vita, s információnk szerint az özvegy végül lemondott arról, hogy ebből vonják le a temetés költségét, és azt az általa végtörlesztett frankhitelt, amelyet Komár még korábban vett fel.

"Összegről nem akarok beszélni, de ahogy mondani szokás, ez a béke nekem minden pénzt megért" – mondta az özvegy, aki a felhalmozódott jogdíjból 8-9 millió forintot kaphatott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter nyilvánosan gúnyolódott Varga Judit saját bántalmazásáról szóló drámai vallomásán - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

„Egyszerűen a folyosón felejtették, egyetlen orvos sem pillantott rá” – Tamara 12 órát szenvedett magára hagyva a kórház folyosóján, belehalt

hirtv.hu

Újabb helyen mérettetné meg magát Magyar Péter

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin