Létrehozva: 2018.11.24.

Koltai Róbert: ezek már az utolsó futamok

Azt mondja, nem bánt meg semmit, mert igyekezett úgy élni, hogy ne bántson meg senkit és ne tartson haragot.

Koltai Róbert 75 éve­sen ragadott tollat, hogy megírja önéletrajzi könyvét.

A Sose halok meg? azonban ennél sokkal több: olyan legendás filmek kulisszái mögé is betekintést enged, mint a Sose halunk meg, a Csocsó, a Szamba vagy a Világszám. És előkerülnek színházi, magán­életi események is.

"Minden akkor születik meg, amikor kell. Írhattam volna öt- vagy harmincéves koromban is. De tény, hogy ez a szám már elég jelentős ahhoz, hogy az ember megálljon és visszaemlékezzen. A könyv egyáltalán nem ad, és nem is tud teljes képet adni. Nem is a kronológián van a hangsúly, hanem az életem fontosabb eseményein. Annyi minden történt velem, hogy könyv legyen belőle. A filmjeimet például összesen 2,3 millióan nézték meg csak a mozikban. A közönség is megérdemli ezeket a történeteket" – kezdte a Borsnak a könyv kapcsán Koltai, aki az írás közben számot is vetett eddigi életével.

"A komédiákba is mindig megpróbáltam belecsempészni a drámát, a megrendülést, akár a könnyet. Réges-régi tény, hogy az igazi komikusok mind nagy drámai színészek. Ugyanakkor voltam Illetékes elvtárs, amikor Arthur Miller darabját, Az ügynök halálát játszottam, ami a világ egyik legnagyobb drámája. Fontos a teljesség az életemben, aki nem tud szívből nevetni, nincs humora, szerintem már-már olyan, mint egy testi fogyatékosság" – folytatta Koltai.

A Jászai Mari-díjas érdemes művésznek bakancslistája nincs, azt mondja, olyan boldog és gazdag életet él, hogy erre nincs szüksége, a halálról azonban már gondolkodott.

"Minden ember gondol a halálra, bármilyen korban, így én is. A Sose halunk meg stábjából, teljes paradoxon, de például már harmincöt-negyven ember nem él. Gondolni gondolok rá, de úgy vagyok vele, mint apukám, aki 87 éves korában hunyt el. Mint sportvezető sokszor mondta, hogy

lassan ezek már az utolsó futamok, de azért még próbálok egy darabig taccsra játszani, ameddig lehet.

"De nem gondolok sokat erre, inkább arra, mennyire frissen, ruganyosan mozgok a színpadon, mennyire jólesik, ha egy poén bejön, vagy egy nagy csönd születik, ha arra van szükség. Igazából a játék tart fitten" – magyarázta a színész.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

ripost.hu

Orvosra lehet szüksége: fiatal, kék szemű lány tűnt el Budapesten

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Vilmos herceg lenyúlta Katalin megható szavait

LELKIZŐ

Paprika Dorina drámai vallomása: "Nem tudni, hogyan lehet nekem gyermekem"

LELKIZŐ

"A kommentelők egy része szerint még csak ember sem vagyok, nemhogy magyar" – Gyűlöletcunami zúdul hazánk legszebb lányára

LELKIZŐ

Felfoghatatlan gyász: Meghalt a Harry Potter és a Star Wars sztárjának felesége, hatalmas a fájdalom