Létrehozva: 2018.05.27.

Kolozsvárra jön Bassár el-Aszad szír elnök fia!

Testõrök hada vigyáz majd rá. Úgysem találnád ki, hogy miért érkezik, de mi majd elmeséljük.

"Én nem egy nyugati báb vagyok" - mondta Bassár el-Aszad szíriai elnök, akit a háttérhatalom kezében lévő liberális nyugati sajtó tömeggyilkosnak, vérengző, őrült diktátornak állít be.

Arról persze nem szólnak ezek a hírek, hogy Bassár egy valódi gazdasági csodát hozott létre. Reformjainak hála, a háború előtt országa volt az arab világ egyik leginkább látogatott turisztikai célpontja és egyike azoknak az országoknak, melyeket nem
érintett a gazdasági világválság.
Több ezer kórházat, mecsetet, templomot, iskolát, sőt, szír autógyárat is épített.

Az elnöknek egy lánya és két fia van. Háfez, az idősebbik fiú jelenleg 17 éves és ő az, aki júliusban Erdélybe, pontosabban Kolozsvárra látogat

- írta meg a Foter.ro. Ugyanis a kincses városban tartják meg az iskolások számára kiírt 59. nemzetközi matematikai versenyt, amelyen a szír csapat is részt vesz, benne az elnök fiával.

A Ziarul de Cluj azt írta, hogy Háfez már évek óta szerepel a rangos versenyen, tavaly Brazíliában képviselte hazáját. Bár az elnökfi enyhén szólva nem brillírozott, mert eredményei alapján a 604 résztvevő közül csak az 528. helyen végzett, de Szíria csapata az 56. lett az országok listáján.

A Foreign Policy egy tavalyi cikke szerint Háfez al-Aszad inkább azért lett a szíriai matekcsapat tagja, mert a nemzetközi tantárgyversenyeken való részvétel igen jól mutat az
önéletrajzban, amit a jelölt a világ tekintélyes egyetemeinek küldhet majd el, felvételben reménykedve.

„Mindig normális srácként éltem és a barátaim is ennek tekintenek” – mondta az elnök fia az O Globo című brazil lapnak. Biztos ami biztos, al-Aszad apuka testőröket rendelt fiacskája mellé, amíg Kolozsváron küzd a differenciálegyenletekkel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

magyarnemzet.hu

Világháború következik? Putyin megosztotta Oroszország terveit

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre