Létrehozva: 2018.09.11.

Kocsis Tibor új dimenzióba lépett a forgatások után

A népszerû énekes már fõiskolás évei alatt megtanult fõzni, bár akkoriban inkább a kényszerûség, mintsem a gurmé életérzés vitte rá, hogy fakanalat ragadjon.

 Kocsis Tibor most a MasterChef VIP-ben igyekszik megmutatni, mire képes a konyhában.

"Annak idején főiskolásként megtanultam, hogy minden, mindennel passzol, ha úgy alakul. Remek ételeket készítettem abból, ami éppen a hűtőben, vagy a polcokon volt. Azóta persze sokat finomodtak a módszereim, így örömmel vállaltam a TV2 felkérését.

Jó kis tükör volt számomra ez a kaland és minden pillanatát élveztem

- mesélte lapunknak Kocsis Tibor, aki már fel is szerelte konyháját néhány eddig számára ismeretlen kütyüvel.

"Nem mondom, hogy igazi séf lettem, de hihetetlen sokat tanultam és olyan technológiákat sajátíthattam el, melyek az otthoni főzésben is hasznosak. A konyhámat már át is alakítottam kicsit, és beszereztem pár gépet és ezt-azt amikkel megtanultam bánni”

- mesélte az énekes, aki először hétfő este bizonyította, hogy helye van konyhában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott