Létrehozva: 2019.05.26.

Koccanás után kihagyható a biztosító?

A Magyar Biztosítók Szövetsége által készített applikációnak hál,a ma már pillanatok alatt bejelenthetõ egy káresemény. De minden esetben megéri ezt megtenni?

Elegendő egy elhibázott tolatás vagy egy tizedmásodperc késedelemmel megnyomott fék, és máris megtörténik a koccanás. Gyakran nem kérdés, hogy ki a felelős az okozott kárért, ami ilyenkor nem is tűnik túl súlyosnak. Rendezhető ilyenkor a kártérítés biztosító nélkül is? A D.A.S. Jogvédelmi Biztosító Zrt. szerint igen, de nem éri meg kihagyni őket.

Akár károkozók, akár károsultak vagyunk egy ilyen helyzetben, mivel rendelkezünk kötelező gépjárműfelelősség-biztosítással, a jogvédő iroda szerint mindenképp érdemes kitölteni a baleseti bejelentőt kis anyagi kár esetén is.

Ne kezdjünk el egyezkedni, ha valaki megsérült

Ha személyi sérülés történt, ne kezdjünk el egyezkedni. Ilyenkor kötelező kihívni a rendőrséget. Akkor is szólni kell a hatóságnak, ha a másik fél külföldi, vagy ha elhagyja a helyszínt az, akivel ütköztünk. De akkor is mindenképpen hívjunk rendőrt, ha vitás a felelősség kérdése.  

Figyeljünk a határidőkre!

Egyéb esetekben a károkozó felelősségbiztosítója felé áll fenn kárbejelentési kötelezettség. Ennek határideje károsultként 30 nap, károkozóként 5 (!) munkanap.

Amennyiben ezt a határidőt elmulasztjuk, az nem jelenti a biztosító mentesülését, vagyis a későbbi bejelentés alapján is térítenie kell a biztosítónak.

Mit nyerhetünk az egyezséggel?

Elsőre úgy tűnhet, hogy egy fix összeg villámgyors kifizetése előnyösebb, mint a biztosítós ügyintézés. Főleg, ha mi okoztuk a kárt. Ugyanis károkozóként a biztosítónk ronthatja a bonus-malus besorolásunkat, tehát magasabb díjat kell fizetnünk a továbbiakban. Károsultként is kecsegtető lehet az azonnali pénzszerzés, hogy az esetleges sérüléseket azonnal ki tudjuk javíttatni.

A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a gyors döntések utólag tévesnek bizonyulnak. A javítás során kiderülhet, hogy több elem károsodott, vagy az értékcsökkenéssel nem számoltunk. Előfordul, hogy a helyszínen még együttműködő károkozó később már nem lesz az, vagy a károsult jelentkezik újabb és újabb követelésekkel.

Éppen ezért mindkét fél érdeke, hogy kitöltsük a baleseti bejelentőt, így ugyanis írásban rögzíthetjük a baleset körülményeit, az adatokat, valamint fotók is készülnek a károkról. Az ügy pedig megnyugtatóan zárul.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzpiros fürdőruhában mutogatja magát a Balatonnál Nádai Anikó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MANI

Már 3D-ben is megnézhetjük az orvosi leleteinket

MANI

Hol most a legolcsóbb a lakásbiztosítás? Elindult a kampány, íme a részletek

MANI

Elindult a lakásbiztosítási kampány: itt van minden tudnivaló

MANI

Márciustól olcsóbb lesz a tömegközlekedés, mutatjuk a részleteket!

MANI

Aki meg akarja őrizni pénze értékét, most ebbe fekteti

MANI

1 milliárd forintot lehetett nyerni ezzel az öt számmal

MANI

Itt a vége a jó világnak: fizetős lehet a Google

MANI

Lelepleztük a hazai zöldségeket: mutatjuk az árakat!