Létrehozva: 2018.07.19.

Megmutatta luxushajóját Kóbor János, itt él nyáron családjával

Az énekes egy hétre egyedül maradt, mert felesége és kislánya az olasz tengerparton nyaraltak.

Ezt persze nem bánta a népszerű énekes, aki nagyon jól elvan a Balatonon horgonyzó vitorláshajóján. Az Omega együttes legendás frontembere több mint hatvan éve vitorlázik, neki minden évben ez a nyaralás.

Kóbor János kiskorától sportolt, így nem csoda, hogy 75 évesen is aktívan szereti élni az életét. Először a foci kötötte le, később gátfutásban nyert versenyeket, majd a kosárpályán ért el sikereket. Akkor még nem is érdekelte a vitorlázás, ami nélkül ma már nem is tudna meglenni. De, mint sok minden, ez is véletlenszerűen jött az életébe.

Mi már tizenévesen sem tudtunk meglenni egymás nélkül a haverokkal, így ültem először hajón

– mesélte az énekes a %RIPOST%-nak gyönyörű vitorlásán. – A rokonaimnak több helyen is voltak nyaralói a Balatonnál, de valahogy Szabadi lett a központ. Ott bandáztunk, és kiderült, hogy a későbbi Omega-alapító Varsányi Istvánéknak van egy szalonka méretű vitorlásuk, amit birtokba vettünk, és kitaláltuk, hogy mi ebben nagyon jók vagyunk. Szerencsére nem történt a kezdeti bénázásokból baj, aztán szép lassan megtanultuk a vitorlázás alapjait. Én akkor szerettem bele ebbe a sportba. Nem sokkal később lett is saját hajóm, de hetvenötben annyira beindult a banda, hogy közel tíz éven keresztül szinte teljesen kimaradt a Balaton. Aztán a nyolcvanas évek végén már úgy voltam vele, hogy a fenébe is, hát olyan rövid az élet, nem csak a zenélésből áll a világ, és onnantól újra vitorlázom.”

Az első hajó után egyre komolyabbakat vett Kóbor János, de úgy gondolja, a mostanit már nem cseréli nagyobbra. Ebben kényelmesen fel tud állni, van benne jól felszerelt konyha, nappali, hálószoba a felnőtteknek, külön egy Lénának, és van benne zuhany és wc is.

 

További képeket láthatsz Kóbor János luxushajójáról a %RIPOST% napilap csütörtöki számában. Keresd az újságárusoknál!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

"Szilikoncicim van" - többször is megműttette a mellét a Kőgazdag Fiatalok bombázója

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg

HŰHA

Kommentekből írt extrém locsolóverseket a magyar tiktokker

HŰHA

Szépséges királynő: elképesztő szettben jelent meg az Operaházban Kiszel Tünde

HŰHA

Britney Spearsként tért vissza Varga Irén