Létrehozva: 2018.05.18.

Kóbor János: Mi lesz, ha Somló és Laux után én leszek a következő?

Betöltötte a 75. életévét az Omega együttes frontembere.

Kóbor János nem is akarta megünnepelni a jeles napot, de a zenekar tagjai és a barátai bulit szerveztek neki. Az énekesnek a születésnapján eszébe jutott, hogy ő a legidősebb a bandában, amelynek az  alapítója, Laux József két éve hunyt el, és még előtte távozott Somló Tamás.

De ez még nem minden! Tavaly Benkő Lászlóért aggódott a rosszindulatú daganata miatt, a hónap elején pedig a gitárosuknak, Molnár Györgynek leállt a szíve, és intenzív osztályra került. Kóbor János a korához képest nagyon jól tartja magát, az egész koncertet végigugrálja, szaladgál a színpadon, és minden héten sportol. Saját bevallása szerint ezt 23 évvel fiatalabb feleségének, Zsókának és tinédzser lányának, Lénának köszönheti. Örül, hogy megérte a 75. életévét, de megünnepelni már nem akarta.

"Persze figyelek magamra, meg Zsóka is figyel rám – folytatta a frontember. – Egészségesen étkezem, sportolok, nyaranta szinte le se szállok a vitorlásról. Jól is érzem magam, de legyünk őszinték, az én koromban bármi megtörténhet. Szeretném látni felnőni a lányomat, de mi a garancia erre? Ha csak az együttes elhunyt tagjaira gondolok és Benkőék betegségeire, felmerül bennem a kérdés: mi van, ha én leszek a következő? Hetvenöt évesen egyik pillanatról a másikra jöhet egy szívroham, egy komoly betegség, vagy nekem is csak úgy leáll a szívem. Nem hazudok magamnak, hogy ez nincs benne a pakliban!”

 

Hogy miket mesélt még a születésnapjával, a korával kapcsolatban Kóbor János, azt elolvashatod a %RIPOST% napilap pénteki számában. Keresd az újságárusoknál!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Krumpliszsákként dőlt el a brutálisan fejberúgott focista - videó

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

magyarnemzet.hu

Rengetegen megnézték Varga Judit megrendítő interjúját

origo.hu

Megható sorokkal üzent a barátjának Tóth Gabi

travelo.hu

Egy magyar pilóta 12 ezer méter magasból lőtt csodás éjszakai felvételeket a Balatonról

ripost.hu

Az eget kémlelte a nyugdíjas a Pilisben, aztán leesett az álla

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

Patai Anna a babavárásról: Az álmunk hamarosan valóra válik

LELKIZŐ

Aggódnak a rajongók Nemazalányért

LELKIZŐ

MC Hawer lemondott a szerelemről: „Mindegyikbe kicsit belehaltam”

LELKIZŐ

Megrázó interjút adott Papadimitriu Athina: „Úgy éreztem, pszichológushoz kell mennem!”

LELKIZŐ

Jákob Zoltán őszintén vallott a kapuzárási pánikjáról: „Szeretnék hosszú életet, de nem mindenáron”

LELKIZŐ

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

LELKIZŐ

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”