Létrehozva: 2015.12.09.

Kóbor János: Nem eszik ilyen forrón a kását!

Kóbor János, az Omega frontembere állítja, hogy csak a média fújta fel ekkorára az Omega együttes magányügyét. A zenekar tagjai továbbra is együtt dolgoznak, viták mindig is voltak és lesznek.

Az Omega-lavinát Kóbor János MTI-nek adott nyilatkozata indította el, ugyanis azt mondta, hogy a kilencvenes évek közepétől Molnár György gitáros, valamint Benkő László billentyűs és Mihály Tamás, a zenekar egykori basszusgitárosa nem kapott fontos szerepet a zenekar életében, szemben Szekeres Tamás gitárossal és Gömöry Zsolt billentyűssel. Mihály annyira kiakadt, hogy egy Facebook-bejegyzésében azt is kijelentette, hogy perre viszi az ügyet.

„Csak a médiában van még káosz az együttes körül, mi már helyre tettük a dolgokat. Az senkit sem érdekel, ha egy sikeres koncertet adunk, az nem hír. De valaminek a félremagyarázása sajnos azonnal bejárja a magyar sajtót. Lehet, hogy Misi meggondolatlanul reagált. Mindenki változatlanul az Omega együttes tagja, amiben részt akar venni, részt vehet, még az ősi tagokra is számítunk. Ha valaki nem akart templomban játszani, az megérthető, de ez nem azt jelenti, hogy a stadion koncerten sem lesz jelen. Mihály Tomi csak a nagyobb volumenű koncerten akart részt venni.

Mi nem akarjuk, hogy erről a felfújt ügyről szóljon az együttes zenei élete.

Az adventi koncerttel lezártuk az évet, mindenki szerepelt az Oratóriumban, ami az évek során kialakult klasszikus program.

Nem eszik ilyen forrón a kását, semmiféle pereskedés nem lesz"

- magyarázta Mecky, majd feltette a költői kérdést.

"Arra senki sem gondolt, hogy palira vettük a médiát? Hiszen mi ennél sokkal megértőbbek vagyunk egymással szemben, akár direkt is kreálhattuk a sztorit. Omega ügyben amúgy sem vagyok indulatos.

Több, mint 50 év munkásság alatt voltak és lesznek viták, közös örömök, ez természetes.

A Pancho Arénába szervezett fellépés miatt volt az utolsó nagy vitánk, és azt nem tudom prognosztizálni, hogy mikor lesz a következő.  Viszont kaptunk egy jó ötletet: ha azt akarjuk, hogy beszámoljon rólunk a sajtó, akkor feldobunk valami jó kis balhét" – nevetett Kóbor, aki már készül az új zenei anyagra.

"Decemberben össze akarjuk még rakni. Mindenki szerepelhet benne, ha Pici szívesen írna egy nótát, azt örömmel vesszük. Ez a lehetőség mindig levegőben van, amikor valami újat csinálunk. Nekem pont ugyanolyan kedves az amatőr korszakom, mint a Piciékkel eltöltött időszak, a 70-es évek, majd az utána követő éveim."

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Édesapját mentené Galambos Lajos lánya az új szerelmével?

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Videó: Ez a somogyi település a húsvéti dekorációk mogulja

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

HŰHA

Aurelio mégsem változott meg? Videóban őrjöng az interneten

HŰHA

Ez már döfi: menő szexjátékot reklámoz a TV2 sztárja - Videó

HŰHA

Nagyon morbid: Szexoldalon tűnt fel Diana hercegné hasonmása — Fotók

HŰHA

Büfés forradalmár? Nagy Ő Virág szendvicseket osztogatott volna a szabadságharcban

HŰHA

Bugyi nélkül állt kamerák elé a bombázó: mindent megmutatott

HŰHA

Kőgazdag Szandi az intim tetkóiról vallott: „Csak az tudja, aki látott közelről, meztelenül”

HŰHA

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

HŰHA

"Megmutatom, milyen felsőbbrendűnek lenni" – Alekosz testvére most Opitz Barbit hódítaná meg