Létrehozva: 2018.08.09.

Újra megnősült a 75 éves Kóbor János, íme a részletek

Az Omega frontembere csak egy dolgot kért az égiektõl, ússzák meg a vihart!

Fordulópontjához érkezett szerdán Kóbor János élete! Az Omega zenekar frontembere 75 évesen felvette a házasság szentségét modellből lett üzletasszony kedvesével, Zsókával, akitől Léna nevű lánya is született. A helyszín egy balatoni református és evangélikus templom volt.

Eskümet az égiek előtt is vállalom, de kérnék cserébe egy kis jó időt

- mondta a Blikknek Kóbor, akinek vágya szerencsére teljesült.

Gondban vagyunk a meghívókkal, mert szűkebb eseményt tervezünk, mint tíz éve – tette hozzá a rocker, arra utalva, hogy 2008 júliusában több mint száz vendéget hívtak a polgári esküvőre.

A lap úgy tudja, az Omegát a menedzser, Trunkos András képviselte, a vendégek között viszont ott volt Dunai Antal, az Újpest legendás labdarúgója és a két borász barát, Takler Ferenc és Eszterbauer János. A családias hangulatról Zsóka előző házasságából született lánya, Titanilla is gondoskodott, férje mellett féléves kislánya is vele volt.

A szertartás idején csak a meghívottak hajthattak be a helyszínre. Kóborék a Balatonnál maradtak: a jachtjukon éjszakáztak, vasárnap pedig már Balatonlellén lép fel az Omega.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

life.hu

Az internet sztárja lett a hatalmas dubaji vihart túlélő macska - Videón a mentés

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Megrendülhet a biztosnak hitt alap: Jupiter-Uránusz együttállás, 2024. 04. 21.

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó