Létrehozva: 2018.03.23.

Mindennek vége, kilátástalanná vált Klapka alkalmazottainak sorsa!

Az örökösök úgy döntöttek, megszabadulnak az üzlettõl, ám arra egyikük sem gondolt, hogy mi lesz az alkalmazottakkal.

Már semmi esély nincs arra, hogy Klapka György életműve, a Vámház körúti bolt egyszer újra a régi fényében tündököljön.

Az örökösök - Klapka négy gyermeke - úgy döntöttek, eladják az üzletet, ugyanis tapasztalat híján képtelenek kezelni a körülötte felmerülő feladatokat. A döntés hirtelen születhetett, hiszen néhány nappal ezelőtt a család ügyvédje még úgy nyilatkozott a lapunknak, hogy a testvérek meg szeretnék tartani a boltot, amit most áron alul, háromszázmillió forintért hirdetnek.

Klapka egykor hűséges emberei végtelenül elkeseredettek. Ez nem is meglepő, hiszen bár az eladással a család megszabadul a gondoktól, az alkalmazottak azonban utcára kerülnek. Csütörtöki ottjártunkkor a dolgozók szomorúak voltak, arcukon kétségbeesés tükröződött.

"Mi egyelőre itt dolgozunk, igen. De nem tudjuk, mi lesz velünk, és arról sem mondhatunk semmit, hogy mi van bent az üzletben" - hárították el kérdéseinket a járdán cigarettázó alkalmazottak.

Miközben velük beszélgettünk, észrevettük, hogy már ott virít a bejárati ajtón az eladó tábla. Tárcsáztuk a számot, a vonal túlsó végén jelentkező ingatlanostól megtudtuk, megbeszélés alapján üresen vagy berendezve veheti át a boltot az esetleges vásárló.

"A testvérek nem ragaszkodnak ahhoz, hogy megmaradjon a bolt üzletház jellege. A jövőbeni tulajdonos akár cipőboltot is nyithat a Klapka Üzletház helyén" - jelentette ki az ingatlanos.

Kíváncsiak voltunk arra is, vajon mit tudnak a ház körüli botrányokról a környező üzletek tulajdonosai. A szomszédos régiségbolt egyik munkatársa egyáltalán nem örül annak, hogy hamarosan eltűnik a konkurencia.

"Szomorú vagyok, sajnálom őket, amiért ennyi volt az, amit az öreg felépített. De hogy mi vezetett idáig, azt én is csak az újságokból tudom" - mondta egy ott dolgozó nő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

mandiner.hu

Magyarország egyik legismertebb médiaszemélyisége is kiáll Varga Judit mellett

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Húsvéti sonkás-sajtos párnácskák, amiből egy tepsi biztosan nem lesz elég

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

FÜLES

Külföldön folytathatja a Fekete Vonat sztárja

FÜLES

Friss hírek érkeztek a börtönben lévő Papaszitáról!

FÜLES

Aurelio visszament az exéhez? Kiderült az igazság!

FÜLES

Kulcsár Edina közel 700 ezerért kapott ékszereket a férjétől

FÜLES

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

FÜLES

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

FÜLES

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

FÜLES

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin