Létrehozva: 2015.12.28.

Kivégezték egy benzinkútnál a futballsztárt

Gyászol a közép-amerikai ország, agyonlõtték a salvadori válogatott rekorderét. Sötét ügyekbe keveredett.

Borzalmas tragédia rázta meg a labdarúgást. Ismeretlen tettesek végeztek Alfredo Pachecóval, a salvadori válogatottban a legtöbbször, 85-ször szerepelt focistával. A menekülő gyilkosokat gőzerővel keresik.

A 33 éves sportolóra akkor nyitott tüzet egy banda, amikor Santa Anában - a fővárostól, San Salvadortól 60 kilométernyire - éppen egy benzinkút mosdójába tartott. A helyi sajtó jelentései szerint közelről, legalább három golyóval terítették le. A védő azonnal életét veszítette, míg két kísérőjét súlyos állapotban szállították kórházba.

Pacheco pályafutásának a végét két évvel ezelőtt az jelentette, hogy 13 válogatott társával együtt rábizonyították a bundázást. A fogadási csalások miatt élete végéig eltiltották a futballtól – akkor még nem sejthették, hogy az esetében ez ilyen fájdalmasan rövid időt jelent majd.

Veszélyes hely

A New York Red Bullsban is szerepelt játékos 2013 óta újra az Egyesült Államokban élt, amatőr csapatokban focizott. A múlt héten csak karácsonyozni tért haza a családjához.

Salvadorban az egyik legrosszabb a közbiztonság a világon. Évek óta képtelenek hatékonyan fellépni a bűnbandák ellen. Idén január és november között több mint 6000 embert gyilkoltak meg a Magyarország negyedét kitevő területű, mintegy 6 millió lakosú országban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az újabb részletek Balogh Edina és Szabó Simon kapcsolatáról

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

metropol.hu

Heti horoszkóp: Ennek a csillagjegynek izgalmas napjai lesznek

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

ripost.hu

„Az is jöjjön, akinek nincs jegye” - Megszállják a magyarok Németországot az Eb-n

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Szoboszlai kiakadt, nem avatták be egy fontos döntésbe

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Folytatódik a menetelés Párizs felé: legnehezebb meccsére készül a magyar válogatott

TÜZELŐÁLLÁS

Ezt nem szabad kihagyni, szupersztárokkal folytatódik a legnépszerűbb sorozat

TÜZELŐÁLLÁS

„Mintha Mészöly Kálmán jelent volna meg”- izzott a levegő az újpesti öltözőben

TÜZELŐÁLLÁS

„Csodát tehet az Eb-n a magyar válogatott" – Hrutka János sokat vár Rossi csapatától

TÜZELŐÁLLÁS

Bekeményítettek a németek az Eb előtt, ez minden magyar szurkolót érint

TÜZELŐÁLLÁS

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

TÜZELŐÁLLÁS

Döbbenetes baleset, Alonso miatt sérült le a sztárteniszező – videó