Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.18.

Máris Németországban van az alig 3 hónapja kitoloncolt afgán migráns

Egy 23 éves afgán férfi katonaként szolgált, de az életét féltve Németországba menekült, ahol elutasították a menekültkérelmét. Szeptemberben kitoloncolták, de decemberben kénytelenek voltak visszaszállíttatni Németországba, mert a hivatal beismerte, hogy tévedett.

Haschmatullah F. korábban az afgán katonaságban harcolt, tálib csoportok azonban többször megfenyegették, sőt kézigránátot is dobtak a házára. A férfinál akkor telt be a pohár, amikor a testvérét és az édesapját is megtámadták. A 23 éves katona ekkor döntött úgy, hogy Németországba menekül, és menekültstátuszért folyamodik.

2016 októberében indult el a férfi otthonról, majd Iránon, Törökországon, Bulgárián át Szerbiába ért, ahol a hatóságok feltartóztatták, és visszavitték a bolgár határhoz. A bolgárok itt ujjlenyomatot is vettek tőle, ezzel Bulgária lett az első európai uniós tagállam, ahol regisztrálták Haschmatullah F.-et.

A férfi továbbszökött a németországi Tübingenbe, ahol benyújtotta menekültkérelmét. A Szövetségi Menekültügyi és Migrációs Hivatal (BAMF) azonban azt szinte azonnal elutasította, mondván: Bulgáriában már folyik a férfi kérelmének elbírálása. Az afgán bevándorló felebezett a döntés ellen, így az ügy teljes lezártáig nem lett volna szabad kitoloncolni. Elvileg. Ennek ellenére a férfit szeptember 14-én repülővel visszatoloncolták Bulgáriába, onnan pedig megint Afganisztánba.

Alig egy héttel ezután a BAMF elismerte, hogy hiba csúszott az eljárásba, így a hivatal költségén ismét vissza kell szállítani a férfit Németországba. Haschmatullah F. gépe így e hét csütörtökön landolt ismét a frankfurti repülőtéren. A férfi nagyon boldog, hogy az ügyét ismét elővették, és nagyon bízik abban, hogy ezúttal valóban Németországban maradhat. Mint mondja: keményebben fog németül tanulni és állást is fog keresni. A férfi ügyvédje úgy fogalmazott:

Jó esélyt lát arra, hogy védence az országban maradhasson. Biztató adat számukra, hogy 2017 első felében a kérelmező afgán migránsok 44 százalékának kérelmét pozitívan bírálták el. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány